2025.05.06. 12:54
„Tartozásból” ritkán lőnek ilyen szép gólt, a Szpari játékosa most mégis megtette – videókkal
A kecskeméti döntetlen ellenére a vendégegylet több játékosa is kiemelkedő teljesítményt nyújtott.
Nagyszerű napot fogott ki a Kecskemét elleni vasárnapi találkozón a Nyíregyháza Spartacus FC csatára Beke Péter, aki góllal és gólpasszal jelentkezett, így nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a szabolcsi egylet végül ponttal távozzon a KTE otthonából. A lila-fehérek kapusa, Kersák Roland bő fél perc elteltével hatalmasat hibázott, Beke pedig kihasználva ezt már a harminchatodik másodpercben gólt szerzett, majd a második játékrészben egy ritkán látható remek sarokmozdulattal hozta kihagyhatatlan helyzetbe Nagy Dominikot. Ennek eredményeképpen a Nemzeti Sporttól nyolcas értékelést kapott, amivel a 30. forduló legjobb játékosa lett. Nem mellékesen „az álomtizenegybe” Nagy Dominik is bekerült.

Fotó: Trifonov Eva
Alaposan felkészültek az ellenfélből a Nyíregyháza Spartacus FC játékosai
– Készültünk a hazai védelem és ezzel együtt a kapus letámadására, éppen ennek az eredménye lett az első gól
– nyilatkozta a közmédia kamerája előtt, Beke Péter. – A gólpassz? Azzal tartoztam Nagy Dominiknak, mivel volt egy szituáció, amikor tovább kellett volna tennem a labdát, de én inkább kapura lőttem. Összességében viszont szomorú vagyok, hiszen az utolsó pillanatban kicsúszott a kezünkből a győzelem.
Mint ismert, Beke Péter ősszel a Paks ellenében alig egy perc alatt talált a hálóba, így a hétvégi gólja pályafutása leggyorsabb találata lett. A huszonnégy esztendős támadó a meccset követően azt is elmondta, hogy a Nyíregyháza vezetőedzője, Szabó István úgy ismerte a kecskeméti játékosokat, mint a tenyerét, szinte mindenkiről tudott valami hasznosat mondani, így Kersákról is tudták, hogy általában balra teszi tovább a labdát.
A 31. fordulóban is nehéz feladat vár a Nyíregyházára, hiszen az egyik legkomolyabb rivális, a DVTK érkezik a Városi Stadionba. Mindenki tudja, hogy milyen sokat jelent a szurkolóknak, a klubnak és a városnak ez a mérkőzés. Ez egy rangadó, amelyet mindenféleképpen meg kell nyerni a Szparinak. A DVTK után az Újpest, majd pedig zárásként a Zalaegerszeg következik, a csapatnál remélik, hogy az utolsó fordulóra már biztossá válik a bennmaradás.
– Az öltözőben egy pillanatra sem gondolunk arra, hogy kieshetünk
– tette hozzá Beke Péter. – Voltak nehéz hónapjaink, de tanultunk belőle. Pozitívan kell a jövőbe tekintenünk, nem szabad, hogy felboruljon az egyensúly.
* a csakfoci.hu szakportálnál Beke és Nagy mellett Farkas Bendegúz is bekerült a forduló csapatába!
Beke Péter gólja a Kecskeméti TE–Nyíregyháza Spartacus FC mérkőzésen