2025.05.03. 18:35
A DVSC után a Kecskemétet is legyőzte a Szpari!
A Debrecen elleni keleti rangadó után a Kecskemét vendégei voltak Nagy Dominikék. A Nyíregyháza Spartacus FC az első félidőben két gólt rúgott és megnyerte a mérkőzést.
A múlt pénteki keleti rangadó után, amelyen a Nyíregyháza Spartacus FC hazai pályán legyőzte a Debreceni VSC csapatát az OTP Bank Liga 29. fordulójának nyitómérkőzésén, újabb fontos kilencven perc vár Szabó István együttesére. Vasárnap a Kecskemét vendége lesz a Szpari. A magyarfutball.hu szerint a két gárda az NB II-ben huszonnégy alkalommal találkozott, míg az élvonalban nyolcszor mérkőzött meg egymással. Ebben a szezonban a Nyíregyháza eddig négy pontot szerzett az alföldiek ellen, februárban gól nélküli döntetlen játszottak a városi stadionban, szeptember végén pedig kétgólos győzelmet arattak Nagy Dominikék a Széktói Stadionban, ez utóbbi alkalommal szerzett először három pontot ebben az idényben a Szpari. Idézzük fel ennek a mérkőzésnek a legjobb pillanatait.

Kovácsréti bombagólt szerzett
Eső áztatta gyepre vonultak ki a KTE és a Nyíregyháza Spartacus játékosai a Széktói Stadionban az NB I. 8. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén. Az első percekben a hazai KTE ráijesztett a vendégekre, a 2. percben Tóth Balázs ejtett ki egy bedobást 2-3 méterre a kaputól, a kipattanó után Fortunának is köszönhető volt, hogy kapu fölé pörgött a labda. A Nyíregyháza az első negyedórában nehezen tudta megtartani és kihozni a labdát. A 18. percben alakított ki először veszélyt a Szpari, Kovácsréti jól eltalált lövését Varga kapus tolta oldalra. A 27. percben aztán már pontosabb volt Kovácsréti. A vendégek szöglete után Keresztes gurított vissza a támadónak, aki jobbal, közel 30 méterről pókhálózta ki a bal felső sarkot (0-1).
Íme a hatalmas löket
Rá három percre Babics fejesénél kellett nagyot védenie a kecskeméti kapusnak, majd a hazaiak használtak ki majdnem egy védelmi hibát, de Tóth Balázs résen volt a lövésnél. A 43. percben aztán megduplázta előnyét a szabolcsi gárda: gyorsan elvégzett szabadrúgás után Nagy Barnabás került a tizenhatoson belülre, önzetlenül bepasszolta a labdát Navratílnak, aki azt üres kapuba rúgta, (0-2).
Navratíl találata
Biztosan őrizte előnyét a Nyíregyháza Spartacus FC
Fordulás után a Nyíregyháza a biztos vezetés birtokában egyre többször adta át a területet ellenfelének, a Kecskemét fölénye azonban meddő volt, jobbára távoli lövésekkel próbálkoztak, siker nélkül. A 69. percben Katona Bálint volt közel a szépítő gólhoz, de Tóth eszén nem tudott túljárni. A másik oldalon Kovácsréti lövése pattant kézre, de néma maradt a síp, nem ért tizenegyest az eset. A játék képe nem változott, a Szpari őrizte előnyét, a Kecskemét az utolsó negyedórában Nagy Krisztián révén kétszer is veszélyeztetett, de gól egyik alkalommal sem született (ehhez az egyik alkalommal Nagy Barnabás önfeláldozó mentése is kellett). A 90. percben aztán kis híján megszületett a harmadik nyíregyházi találat, de a csereként beállt Ramos, valamint Nagy Barnabás lövését is hárította Varga, így maradt az állás.
A Szpari ezzel a forduló után tíz gyűjtött pontjával a nyolcadik helyről várta a DVTK elleni keleti rangadót.
Labdarúgás: OTP Bank Liga, 8. forduló
Kecskemét–Nyíregyháza Spartacus FC 0–2 (0–2)
Kecskemét, Széktói Stadion, 1412 néző, v.: Derdák (Huszák, Berényi).
- Kecskemét: Varga – Bocskay (Vágó 78.), Katona L., Nagy, Belényesi, Rjaskó (Szabó A. 46.), Nikitscher, Lukács (Pálinkás 78.), Zeke, Katona B., Vattay (Montiel 46.). Vezetőedző: Szabó István.
- Nyíregyháza Spartacus FC: Tóth B. – Alaxai, Gengeliczki, Keresztes – Toma (Pinte 62.), Keita, Navratíl, Nagy B. – Kovácsréti (Gresó 88.), Nagy D. (Kovács 95+5.), Babics (Myke Ramos 62.). Vezetőedző: Tímár Krisztián. Gól.: Kovácsréti (27.), Navratíl (43.).