2025.05.04. 18:03
Dráma a hajrában: csak egy kicsi hiányzott, a Szpari egy pontot szerzett Kecskeméten
Az OTP Bank Liga 31. fordulójában három mérkőzést rendeztek vasárnap. A Nyíregyháza Spartacus FC a Kecskemét vendége volt.
Az OTP Bank Liga 31. fordulójának utolsó előtti mérkőzésén a Nyíregyháza Spartacus FC a Kecskemét vendége volt vasárnap délután. Igazi pikáns kilencven perc elé néztünk, hiszen mindkét gárda a bennmaradásért küzd, emellett pedig a vendégeket az a Szabó István vezényelte a Széktói stadionban, aki sokáig a házigazdák szakmai munkájáért felelt. Kedvezően alakultak az eredmények a Nyíregyháza számára, közvetlen riválisai pontokat veszítettek, a DVSC az MTK-val játszott döntetlent, és a Zalaegerszeg is csak egy pontot szerzett Diósgyőrben. Így adott volt a lehetőség, hogy a vendégek ellépjenek a kiesőzónából.

Korán szereztek vezetést
Gera Zoltán négy helyen változtatott az előző fordulóhoz képest, a kezdőben kapott helyett az eltiltását letöltő Botka, valamint Berki, Katona Bálint és Meszhi. Szabó István nem változtatott a Debrecen elleni győztes tizenegyén.
Alaposan belecsaptak a lecsóba a csapatok, tizenöt másodperc elteltével Botka harminc méterről tesztelte Tóth Balázs éberségét. Az ellentámadásból aztán megszerezte a vezetést a Nyíregyháza.
Katona Levente passzolta haza a labdát, Kersák pedig odarúgta Bekének, aki nem hibázta el a lehetőséget, az ajándékba kapott labdát higgadtan lőtte a kapuba (0–1). Ez aztán az álomkezdés, a legmerészebb forgatókönyvekben sem szerepelhetne így! Beke ezzel a Szpari négy mérkőzés óta tartó idegenbeli gólképtelenségét törte meg.
A korai gól nem törte meg a hazaiakat, sorra vezették támadásaikat, a nyolcadik percben már a negyedik szögletüket végezhették el. Bő negyedóra elteltével gólt lőtt a Kecskemét. A találatot szemmel is jól látható leshelyzet előzte meg, amelyet Georgiou asszisztens határozottan jelzett is, mégis a VAR-ra bízták a döntést. Hosszú percekig állt a játék, aztán kihívták Kovács Imre játékvezetőt, aki helyben hagyta az ítéletet. Szabadrúgással jöhetett a Nyíregyháza, amely rögtön helyzetet is alakított ki, Nagy Barnabás tört be a büntetőterületre, majd kissé kisodródva, éles szögből a kapu mellé lőtt. A folytatásban a Kecskemét birtokolta többet a labdát, elkeseredetten támadtak az egyenlítésért, de a nyíregyházi védelem jól állt a lábán. A megszerzett labdákból próbáltak gyors kontrákat vezetni, de támadásépítéseikbe sok hiba csúszott. Így az eredmény nem változott, a hat perces ráadást követően egygólos Szpari-vezetéssel vonultak öltözőbe a felek.
Gólra gól következett
A folytatásra változatlan összeállításban futottak ki a csapatok. Tíz perc eseménytelen játék után Gera Zoltán hármat cserélt, a támadószekció bal oldalát erősítette meg. A cserék után a Szpari előtt adódott lehetőség, Nagy Barnabás lövése a védők lábáról pattant Beke elé, aki rögtön lőtt, Kersák lábbal hárított. Majd Tóth Balázsnak adott feladatot Zsótér. Mindent egy lapra téve támadott a Kecskemét, fellazult védelmük ellen remek kontrát vezetett a Szpari, Eppel azonban kecsegtető helyzetben a kapust találta telibe. Nagy ziccer volt. Újabb lehetőség a Kecskemét előtt adódott, Camaj cselezte be magát a tizenhatoson belülre, beadásáról Pálinkás maradt le.
Nyomott a KTE, erőfeszítéseiket siker koronázta, a csereként beállt Montiel egyenlített (1–1).
Még meg sem ünnepelhette a nehezen szerzett egyenlítést a Kecskemét, a Szpari újra megszerezte a vezetést.
A tizenhatos előteréből Beke háttal a kapunak sarokkal ugratta ki a kilépő Nagy Dominiket, aki higgadtan a bal alsóba lőtt (1–2).

Kétségbeesetten támadott a Kecskemét, de a Nyíregyháza hősiesen védekezett, mégsem tudta kihúzni a végéig.
Lukács adott be a jobb oldalról, Katona Levente pedig berobbant, és 4 méterről a jobb alsóba fejelt (2–2).
Az eredmény már nem változott, maradt a döntetlen. Lehet, hogy nagyon fog hiányozni ez a két pont a végelszámolásnál.
Íme a mérkőzés összefoglalója
- Labdarúgás: OTP Bank Liga, 30. forduló
Kecskeméti TE–Nyíregyháza Spartacus FC 2–2 (1–1)
Kecskemét, Széktói Stadion, v.: Kovács I. (Georgiou, Országh).
Kecskemét: Kersák – Botka, Belényesi, Katona L. – Berki, Katona B. (Montiel, 56.), Meszhi (Kovács B., 65.), Zsótér, Zeke (Pálinkás, 56.) – López (Lukács, 56.), Camaj. Edző: Gera Zoltán.
Nyíregyháza: Tóth – Alaxai (Korrea, 65.), Velkovszki, Jokics – Farkas (Navrátil, 70.), Toma, Kovács M. (Keita, 65.), Nagy D., Nagy B.– Eppel (Medved, 65.), Beke (Temesvári, 80.). Edző: Szabó István.
Gól: Beke (1.), Nagy D. (74.), illetve Montiel (73.), Katona (93.).