2025.06.17. 13:20
Záróforduló volt a leány vízilabdásoknál
Az utolsó fordulót rendezték szombaton az Országos Leány THG (tehetség gondozó) Bajnokságban Gödöllőn. Nyíregyházát az Aqua Sport Egyesület fiatal vízilabdás lányai képviselték, emellett ezen a fordulón az Északi-régió csapatát is erősítették hárman. Éremátadásra is sor került, ebben a bajnokságban mindenki aranyérmet kap. Az eredményekről Urbin Tibor vízilabda szakedző adott tájékoztatást.

Fotó: Aqua SE
Nem volt egyszerű dolga az Aqua SE leányainak
– Év elején, amikor beneveztünk erre a bajnokságra önálló csapatként, újonc, fiatal kislányokkal, tudtam, hogy nem lesz egyszerű a kezdet, a legelső meccsünket pont az UVSE csapatával játszottuk, de a fejlődés fordulóról fordulóra egyre jobb volt, és az év végére megjöttek a sikerek is. Három héttel ezelőtt két győzelmet arattunk, a hétvégén pedig szintén sikerrel vettük az egyik akadályt. A KSI-vel megerősített Tatabánya, még nagy falat volt, tőlük kikaptunk, viszont a mutatott játék és a megérkezett sikerek új motivációkat adtak a lányoknak, így szeptembertől újra neki vágunk. Gratulálok mindenkinek, gyerekeknek, szülőknek, edző kollégáknak, vezetőségnek az éves munkáért, most jön egy kis pihenő, aztán augusztusban kezdjük az új szezont – mondta Urbin Tibor.
Eredmények:
TVSE-KSI–Aqua Sport Egyesület Nyíregyháza 4–0
Aqua: Bíró V., Danka, Koncz L., TOMASOVSZKY H., Deák, Dicső, Leányvári, Szarka J., Vass N., Völgyi
HVSE–Aqua Sport Egyesület Nyíregyháza 3–3
Aqua: BÍRÓ V., TOMASOVSZKY H., DEÁK, DICSŐ, SZARKA, VASS N., VÖLGYI, LEÁNYVÁRI
Északi-régióban játszott:
KONCZ L., DANKA, Tomasovszky H.