2025.06.13. 09:14
Boljos Mateja is Nyíregyházán marad
A játékos a mögöttünk hagyott idényben berobbant a Piros-csoportba.
A szerb-magyar kettős állampolgársággal rendelkező Boljos Mateja tavaly nyáron érkezett a Hübner Nyíregyháza Blue Sharks csapatához, ahol rögtön meghatározó szereplővé vált. Egy mérkőzésen betegség miatt nem lépett pályára, azon kívül viszont minden sorozatot figyelembe véve harmincnégy találkozón volt a Kék Cápák kezdő irányítója. A tizenkilenc éves játékos meccsenként több mint 31 perc játéklehetőséget kapott, 7.2 pontot, 2.8 lepattanót és 2.9 gólpasszt átlagolt, valamint 37%-kal dobta a hárompontosokat. Márciusban 19 pontos karriercsúcsot jegyzett a Piros-csoportban, míg lepattanóban és gólpasszban 8-8 volt a szezonbeli legjobbja.

Fotó: Hübner Nyíregyháza Blue Sharks
Harmadik játékosát jelentette be a Blue Sharks
Mateja 2005-ös születésűként a következő idényben is megfelel a szövetség által támasztott fiatalszabálynak. A Nyíregyháza korábban már Komma László és Végső Bálint szerződéshosszabbítását is bejelentette.