2025.06.13. 08:52
Nyíregyházáról érkezett a Kisvárda új kapusedzője
A Kisvárda bejelentette, hogy távozik kapusedzőjük, Nagy Levente. Nem sokáig maradt azonban üresen a poszt, a jövőben Gadnai Attila felel majd a kapusok felkészítéséért.
Mint arról beszámoltunk, a Kisvárda Master Good SE kapusedzője Nagy Levente az idény végén távozott a klubtól és Mosonmagyaróváron folytatja pályafutását. A megüresedett pozícióba pedig Gadnai Attila érkezett – jelentette be a csapat hivatalos honlapján.

A 35 éves szakember Nyíregyházán kezdett el kézilabdázni, pályafutásának java részét a megyeszékhelyen töltötte, tagja volt az NB I-es, majd a NB I/B-s csapatnak is. De védett Nyírbátorban is, legutóbb pedig az NB II-es SZIKE Nyíregyháza kapuját őrizte. A játék mellett játékvezetői képesítéssel is rendelkezik, valamint elvégezte az MKSZ kapusedzői tanfolyamát Debrecenben Bíró Imre vezetésévél.
Gadnai Attila: lehetőség és felelősség
– Nagyon meglepett a Kisvárda érdeklődése, de örömmel mondtam igent. Ez számomra hatalmas megtiszteltetés, lehetőség és egyben felelősség is. Évek óta figyelem a csapat teljesítményét, elismerésreméltó, ahogy idényről, idényre fejlődnek. Szimpatikusak volt a klubvezetés által felvázolt tervek, amelyekkel maximálisan azonosulni tudok. Igyekszem én is hozzátenni a magamét ehhez a sikertörténethez. Imponáló, hogy ebben a szezonban a negyedik legkevesebb gólt kapták, ezt a remek védekezésüknek, és a fal mögötti magabiztos kapusteljesítménynek köszönheti a csapat. Azon leszek, hogy ezt a remek mutatót a jövőben is megőrizzük – mondta Gadnai Attila, aki már jövőbeni feladataira készül.
– Nemcsak én, hanem a két kapus is új lesz Kisvárdán. Elkezdtem nézni Betti és Dalma tavalyi mérkőzéseit, így lassan körvonalazódik, hogy milyen irányban kell elkezdenünk a közös munkát – tette még hozzá.
Attila a végén azt emelte ki, hogy szerinte egy kapus legfontosabb ismérve, hogy mentálisan stabil, nem zuhan össze akkor sem, ha esetleg egy „kötelezőt” nem tud védeni, hanem teszi tovább a dolgát. Természetesen elengedhetetlen a kiváló reflex, valamint legyen egy kis füzete, „kottája”, amelyben benne vannak az ellenfél játékosainak a leggyakrabban alkalmazott lövései.