2025.06.14. 19:33
Megrendítő szavak, ennyi volt...! Nem bírta a fájdalmakat, visszavonul a Szpari csatára
Volt időszak, amikor örömében azért sírt, hogy járni tudott. A Nyíregyháza Spartacus FC-től való távozás után a visszavonulás mellett döntött Géresi Krisztián.
Még nincs két hete, hogy a Nyíregyháza Spartacus FC közölte, Nika Kvekveskiri és Darko Velkovski mellett Géresi Krisztián sem folytatja a klub színeiben. A 31 esztendős csatár az NB I-ben nem lépett pályára a Szpari színeiben, visszatérő gerincbántalmai megakadályozták ebben. Háromszor műtötték meg, de nem tudta megmutatni kvalitásait az élvonalban, utoljára 2024 áprilisában lépett pályára, pedig a másodosztályban meghatározó játékosnak számított a nyírségi egyletnél. A Nemzeti Sport érdeklődésére elmondta, ennyi volt, kénytelen visszavonulni.

Fotó: Kovács Péter
Géresi Krisztián pályafutása nem mindennapi. Az ország egyik legtehetségesebb csatáraként bukkant fel még több mint tíz évvel ezelőtt a Videoton színeiben, eredményes volt nemzetközi kupamérkőzéseken is, aztán viszont 2017-ben más pályát vett karrierje. Egy gerincműtét miatt másfél évet hagyott ki, ezután kellett felépíteni magát.
Visszatért székesfehérvári mezben, majd volt a Puskás Akadémia kölcsönjátékosa, hogy aztán a Vasas, majd szintén kölcsönben a Szeged labdarúgójaként folytassa, eközben még 2021-ben San Marino ellen a magyar válogatottban is bemutatkozhatott. 2023-ban a Nyíregyháza Spartacus FC csapott le rá, az NB II-ben pedig gólerős, stabil játékot nyújtott, úgy tűnt, eljön másodvirágzása. Ám tavaly áprilisban újra problémák jelentkeztek.
Géresi Krisztiánnal a Nemzeti Sport Online közölt interjút, amiben bejelentette, felhagy a profi labdarúgással.
– Kétségtelen, nem úgy akartam megtartani a születésnapomat, hogy a pályán kívül, csapat nélkül vagyok, és hogy bejelentem: abba kell hagynom a labdarúgást – fogalmazott a 31 éves csatár.
– A testem jelzett és a sarokba szorított: ennyi volt, ne folytasd! (...) Először körülbelül fél éve, decemberben fogalmazódott meg bennem, hogy az egészségemmel játszom, nincs értelme folytatni. Akkor erősödött meg még inkább bennem ez a gondolat, amikor a párom megkérdezte: három gerincműtét után akarod még folytatni a karriered? Van értelme kockáztatni ennyi idősen? Igaza volt, mert szeretném még a gyerekemet a magasba emelni, jó lenne játszani vele…
– Rendre fájt a derekam, több kisebb sérüléssel bajlódtam, de amikor már nem volt más út előttem, kétezertizenkilencben sor került az első gerincműtétemre. A beavatkozás és a rehabilitáció jól sikerült, kemény munka árán visszatértem, ám így is kimaradt a pályafutásomból két és fél év, 2017 decembere és 2020 augusztusa között nem léptem pályára tétmeccsen. Minden rendben ment körülbelül öt évig, amikor újra egyre rosszabbá vált a helyzet. (...) És még nem tudtam, mi vár rám. Folyamatosan éreztem a derekam, nagyobb terhelésre fájt. Szegmentális instabilitás állt elő, ez azt jelenti, hogy a csigolyáim között mikromozgás történik, így kiszakadhat a porckorongsérvem. Ez meg is történt. Júniusban megműtöttek, s minden rendben ment, egészen három-négy hétig, amikor bepuffadt a derekam, s mint kiderült, megsérthettek valamit a műtét során, és elkezdett szivárogni az agyvizem. Ez előfordulhat a beavatkozás után, de néhány napon, nem pedig heteken belül derül ki. Az orvos azt mondta, van remény, hogy a folyadék felszívódjon, de ehhez három napig feküdnöm kell, egyszer sem ülhetek fel. (...) Bilibe pisiltem, borzalmas órákat töltöttem el az ágyban. Három nap után felültem és ugyanúgy fájt szinte mindenem, semmilyen javulás nem állt be. Hívtam az orvost, aki azt mondta, akkor újra meg kell műteni, nincs más út. Harmadjára is nekivágtam, ez volt a legrosszabb, hiszen a hathetes hegeket újra felnyitották és rendbe raktak mindent. Nem adtam fel, vitt előre a sportolói énem, és hittem, visszatérek a pályára.
Géresi Krisztián sokat köszön a Nyíregyháza Spartacus FC-nek
Géresi Krisztián elmondta, hatalmas hiányérzete van pályafutásával kapcsolatban, a Szparinak ugyanakkor hálával tartozik.
– A nyolcéves profi karrieremből négy évet sérült voltam. Rendben, 2021 márciusában bemutatkozhattam a válogatottban, csereként kaptam néhány percet a San Marino elleni, három nullára megnyert világbajnoki selejtezőn, ez gyönyörű emlék, de lehet, többször is lehetőséget kaptam volna, ha nincsenek a műtétek. Az is jó emlék, hogy a Vidivel bajnok lehettem kétezer-tizennyolcban, és a Nyíregyházával is feljutottunk az NB I-be tavaly nyáron. A Szparinak sokat köszönhetek, a klub végig mellettem állt, segített, amiben csak tudott.
A visszavonuló labdarúgó hozzátette, szívesen kamatoztatná ismereteit utánpótlás edzőként és beiratkozott egy játékosmegfigyelő tanfolyamra is. Elmondta továbbá, volt olyan helyzet, amikor örömében sírt amiatt, hogy képes járni, ezért szívesen adná át tapasztalatait olyanoknak, akiknek kritikus helyzetből kell talpra állniuk.
- Géresi Krisztián már négy évvel ezelőtt azon gondolkodott, hogy visszavonul: