2025.06.24. 12:34
Ők a vármegye kemény legényei
Volt dolga bőven a sporiknak. Közel ezer sárga lapot és negyvennyolc piros lapot osztottak ki a Nyír-Wetland vármegyei I. osztályú bajnokságban.
Hetekkel ezelőtt véget értek a küzdelmek a Nyír-Wetland vármegyei I. osztályú bajnokságban. Mint az ismert, a bajnoki címet a Tarpa hódította el, amely azóta az osztályozót is sikeresen abszolválta, így Bubis Iván együttese a következő szezonban az NB III-ban indulhat. A végső sorrend 30 forduló alatt 420 mérkőzésen dőlt el. Számtalan gól született ez idő alatt, és bizony a játékvezetőknek olykor fegyelmezniük is kellett azokat a játékosokat, akik túl hevesen vetették bele magukat a küzdelmekbe. Ebben a cikkünkben összeszedtük a sárga lapokat és a kiállításokat (piros lap), elképesztő számokat találtunk. A bajnokság időtartama alatt összesen 888 sárga lapot osztottak ki a játékvezetők, negyvennyolc alkalommal pedig az egyik csapat megfogyatkozott létszámmal fejezte be a mérkőzést.

A legtöbb dolguk a negyedik fordulóban akadt, amikor 42 alkalommal villant a sárga és négyszer a piros. Parázs mérkőzést vívott egymással a Vásárosnamény és a Baktalórántháza, Kondor Milánnak akadt bőven dolga, a két kiállítás mellett kiosztott hét sárgát is. Takács Attilának is a sarkára kellett állnia Nyírbátorban, ahol a Nagyecsed vendégeskedett, kilencszer villant a sárga, és a vendégektől egy ember hamarabb mehetett zuhanyozni. Akadt fegyelmezni valója Varga Feliciánnak is, aki Nyírmeggyesen fújta a sípot: házigazdák és a vendég kemecseiek közül egyaránt öten sárgultak be.
Legkevesebbszer a hetedik fordulóban kellett fegyelmezniük a sporiknak, ekkor hússzor került elő a sárga színű kártya és teljes létszámban fejezték be a mérkőzéseket a csapatok.
Mutatjuk a vármegyei I. osztály legkeményebb csapatait
Most nézzük meg a kemény legényeket! Tizenhárom alkalommal kapott sárga lapot Erdei Sándor (Nagykálló) és Tilinger Dániel (Nagyecsed), tizenkétszer Baráz Márkó (Nagykálló) és Katona György. Két alkalommal is hamarabb véget ért a mérkőzés Banga Balázsnak (Nyírmeggyes), Barta Károlynak (Ibrány), Sőre Patriknak (Nyírvasvári), valamint Zámbó Krisztiánnak (Nagyecsed). Ami a csapatokat illeti, legtöbb pirosat, hatot az Ibrány, a Nyírmeggyes és a Nagykálló gyűjtött. Sárga lapok tekintetében a kétes dicsőség a Nagyecsedet illeti meg (83), nem sokkal marad el mögöttük a Nagykálló (81), a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a Vásárosnamény állhatott (78). Legkevesebb sárgát a Tarpa (38) kapta, az Újfehértó, a Kemecse és a Baktalórántháza pedig csak egyszer fejezte be emberhátrányban a mérkőzést.