Szabolcs-Szatmár-Bereg

2022.05.05. 15:59

Ittasan bántalmazta édesapját, aki ezután öngyilkosságot követett el

A vádlottat börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

Fotó: Illusztráció: Shutterstock

A Nyíregyházi Törvényszék 2022. május 05-én ifj. V.M. vádlottat testi sértés bűntette miatt 3 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.  

Az ítéleti tényállás szerint 2019. május 24-én a vádlott és édesapja nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztottak, melynek hatására szóváltásba kerültek egymással. A vita során a vádlott a fotelben ülő édesapja fejét több alkalommal megütötte, majd magához vett egy fadarabot és azzal bántalmazta tovább a sértettet, aki ennek következtében 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A sértett ezt követően a földre került, de a vádlott még ekkor is tovább folytatta tettét, életveszélyes sérüléseket okozva édesapjának. Ezután a vádlott a földön fekvő sértettet magára hagyta és távozott a helyszínről. Ezután a sértett öngyilkosságot követett el otthonában, életét a rövid időn belül kiérkező mentősök sem tudták megmenteni.

A bíróság az ítéletének meghozatala során súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott büntetett előéletű, ittas állapotban, védtelen, ittas hozzátartozója sérelmére követte el a bűncselekményt. Enyhítő körülményként értékelte azonban, hogy kiskorú gyermekei eltartásáról gondoskodik, valamint, hogy részben beismerő vallomást tett.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész 3 nap gondolkodási időt tartott fenn, míg a vádlott és védője fellebbezést jelentettek be elsődlegesen eltérő jogi minősítés, másodlagosan enyhébb büntetés kiszabása érdekében. 

- Nyíregyházi Törvényszék - 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!