Szabolcs-Szatmár-Bereg

2021.07.20. 20:00

Zavartság és ködbe vesző emlékek

A demencia több, mint egy állapot, vagy a tünetek összessége: számos módon változtathatja meg az ember életét.

VNA

A képzésen az elmélet mellett nagy hangsúlyt fektettek a gyakorlati tudás elsajátítására is | Fotó: Dodó Ferenc

Fotó: DODO FERENC

A napokban Nyíregyházán adták át a frissen vizsgázott demenciagondozók bizonyítványait. Mindenki lila kitűzőt viselt a szíve fölött, ilyen színben pompázott az ünnepi dekoráció, és voltak, akik ebben az árnyalatban játszó ruhát vettek fel, amikor pénteken Nyíregyházán átadták a frissen vizsgázott demenciagondozók bizonyítványait. A színválasztás nem volt véletlen, hiszen a lila a demenciában szenvedőkre hivatott felhívni a figyelmet.

– Mint minden területen, a szociális szférában is nagyon fontos a továbbképzés, hiszen akik elvégeznek egy ilyen tanfolyamot, azoknak magasabb szintű lesz a szakmai tudása – mondta el a bizonyítvány­osztáson dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő.

– Ha ehhez párosul az elhivatottság és a szakma szeretete, sikeresek lesznek és kiteljesedhetnek, ez pedig nemcsak a családi életükre, hanem az egész közösségre is kihat.

Hiánypótló tudás

– Megyénkben kiemelten fontos a szakképzés, hiszen tudjuk, hogy munkaerő- és szakemberhiány van, ezt pedig a pandémia is tovább erősítette – tette hozzá dr. Nagy Ervin Miklós, a megyei kormányhivatal foglalkoztatási, munkaügyi és munkavédelmi főosztályának vezetője.

– Szükség volt erre a tanfolyamra, mivel 2022-től szakképesítéshez kötik a demens betegek ellátását a szociális intézményekben. A porcsalmai és a fehérgyarmati intézmények vezetői kértek elsőként segítséget a tanfolyam elindítására, így negyvenhárman már megszerezhették a bizonyítványukat, a jövőben még tizenkilenc intézmény munkatársai is részt vesznek a képzésen.

A képzésen az elmélet mellett nagy hangsúlyt fektettek a gyakorlati tudás elsajátítására is | Fotó: Dodó Ferenc

– A demencia több, mint egy állapot vagy a tünetek összessége: számos módon változtathatja meg az ember életét, és ezek a változások rengeteg kihívást tartogatnak a mindennapokra. Ilyen például a fokozott feledékenység, feltűnő nehézségek az egyszerű feladatok végrehajtásában, de a demens betegek gyakran eltévednek egy jól ismert környéken is, illetve akár depresszióra utaló hangulatingadozásokkal is küzdhetnek – sorolta lapunknak Hadobásné Kiss Hedvig, a képzőintézmény vezetője.

– Aki ebben a betegségben szenved, szilárdan hisz a saját igazában, így ha valaki megpróbálja meggyőzni ennek ellenkezőjéről, csak tovább fokozza a zavartságát. A speciális képzés után a gondozók képesek lesznek arra, hogy támogassák az ápoltakat, ebben a megfelelő hangszín és a testbeszéd is fontos tényező.

Tartalmas napok

Hadobásné Kiss Hedvig hozzátette: a tanfolyam segít, hogy a szakemberek ne csak megismerjék a demencia tüneteit, hanem képesek legyenek a beteg életminőségén is javítani, és támogassák a demens ápolt családtagjait is. A hatszáz órás képzésen az elmélet mellett nagy hangsúlyt fektettek a gyakorlati tudás elsajátítására is.

Németh Ildikó, a porcsalmai Szociális Szolgáltató Központ intézményvezetője szerint a képzésnek különösen nagy jelentősége van a régiójukban, hiszen a Csengeri járásban jellemző a szakképzett munkaerőhiány a szociális szférában, ezen felül­ az ágazatban dolgozóknak kötelező a kreditpontszerzés és a továbbképzés, enélkül elképzelhetetlen az intézmény működése.

Nagyné Koncz Mariann, a fehérgyarmati Városi Szociális Központ intézményvezetője szerint egyre nő a demenciával küzdők száma, náluk körülbelül az ápoltjaik felénél diagnosztizálták a betegséget. Így MMM – vagy megtámogatva és megőrizve a méltóságot – címmel egy külön projektet állítottak össze a betegségben szenvedő ápoltjaik megsegítésére. Az egyéni és a csoportos, integrált foglalkozásokon túl ebben a programban nagy szerepe van a szakemberek képzésének.

– A Fehérgyarmati járásban indítottunk egy demenciainformációs pontot is. Ennek egyik kelléke egy kölcsönözhető lila hátizsák, amelyet telepakoltunk szakirodalommal, filmekkel és segédanyagokkal: ez sokat segíthet ott, ahol demens beteg van a családban.

A képzésen Szűcs Csabáné és Debreceni Zsoltné is részt vett: mindketten úgy gondolják, hogy a tanfolyam megváltoztatta azt, ahogy eddig erről a betegségről, illetve annak a kezeléséről gondolkodtak.

– Én a házi segítségnyújtásban dolgozom, és sokszor megtapasztaltam már, hogy milyen nehéz dolga lehet a szociális területen dolgozóknak a demens gondozottakkal. Ez a képzés elhozott nálam egy igazi szemléletváltást – fűzte hozzá Szűcs Csabáné. – Sokszor láttam már, hogy a családok sem értik pontosan, mit jelent az idős hozzátartozójuk betegsége, és győzködni kellett őket arról, hogy kell a segítség.

– A legtöbben már több évtizede dolgozunk ebben a szakmában, és azt tapaszaljuk, hogy évről évre egyre több terhet ró az ápolószemélyzetre a demenciával küzdő betegek ellátása – mondta el Debreceni Zsoltné.

– Ez óriási kihívás, aminek szeretnénk megfelelni, és ezen a tanfolyamon nem csupán a szakmában maradáshoz szükséges kreditpontokat szerezhettük meg, hanem egy hatalmas tudást is. Korábban jellemző volt, hogy az ellátásban „csak” a betegséget kezelték, azonban nagyon fontos, hogy ezen túl megismerjük az ápolt személyiségét és életútját. Így még humánusabban, még eredményesebben ápolhatjuk őket, tartalmasabbá tehetjük a mindennapjaikat.

A szakember arról is mesélt, hogy az új ismeretek birtokában továbbfejleszthetik azokat a jó gyakorlatokat, melyeket eddig a demens ápoltjaikkal szemben alkalmaztak. Az egyik ilyen az élménykertjük: Fehérgyarmaton magas ágyásokat alakítottak ki, melyeket az idősek is könnyen elérnek, és melyekbe virágokat, palántákat ültettek. A gondozottak így az intézményben is foglalkozhatnak a számukra kedves kertészkedéssel, figyelhetik a napról napra növekvő növényeket, élvezhetik a megtermett zöldségeket – és máris szebben telik a napjuk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában