Keszthely

2013.01.30. 09:44

Átadták a megyenapi kitüntetéseket

A megyecímer adományozásának 515. évfordulója alkalmából - január 7-én - Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke a Somogy polgáraiért díjat adott át Dr. Gál József nyugalmazott múzeumigazgatónak, marcali helytörténésznek.  Dr.

A megyecímer adományozásának 515. évfordulója alkalmából - január 7-én - Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke a Somogy polgáraiért díjat adott át Dr. Gál József nyugalmazott múzeumigazgatónak, marcali helytörténésznek. 

Dr.Gál József tanár úr, a marcali múzeum nyugalmazott, Bél Mátyás-díjas igazgatója, a hazai honismeret és a helytörténet kiemelkedő szaktekintélye, számos önálló kötet szerzője. Az 1960-as években induló megyei honismereti mozgalom egyik alapító tagja, aki nemcsak Marcali, hanem a városkörnyék, s a megye honismereti munkájának ma is vezető egyénisége. Nevéhez fűződik a városi múzeum 1972-es létrehozása, amelynek első megbízott igazgatója volt, ám tényleges kinevezésére csaknem két évtized múlva került sor. Elindította a Helytörténeti Füzetek című kiadványsorozatot, s tagja a Somogyi Honismeret Szerkesztőbizottságának. A város, valamint a környező települések történetének feltárását és publikálását tekintette és tekinti ma is fő feladatának. Pedagógusi és kutatói hitvallása, életútja szorosan egybefonódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!