Keszthely

2013.01.30. 09:36

Családbarát munkahely

A fenntartó önkormányzat elismerése mellett az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott „Családbarát munkahely” címet is elnyerte a Goldmark Károly Művelődési Központ.

A fenntartó önkormányzat elismerése mellett az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott „Családbarát munkahely” címet is elnyerte a Goldmark Károly Művelődési Központ.

A tárca a díj odaítélésével a családbarát módon működő kis-, közép- és nagyvállalatok, intézmények munkáját jutalmazza. A címre idén 90 pályázat érkezett, 23 lett nyertes. A kulturális szférába mindössze 3 díj került, a másik kettőt az Egri Kulturális és Művészeti Központ, valamint a Magyar Állami Operaház kapta.  A Goldmark vezetésének odaítélt elismerést Csengei Ágota igazgató vette át Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkártól.

    A most elnyert címmel az intézmény egymillió forintot is kapott, a pénzt újabb közösségi programok finanszírozására használhatják. Ezzel kapcsolatosan Csengei Ágota elmondta: máris szőtt, friss terveik szerint előadássorozatot indítanak a gyermeknevelésről, csapatépítő és kommunikációs tréninget szerveznek a dolgozóknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!