Kisvárda hírei

2012.12.27. 11:09

Vándor bölcső a görög katolikusoknál Kisvárdán

Kisvárda - A bölcső – a csecsemőknek ív alakú talpra szerelt ringatható ágyacskája. Az emberi élet kezdetének jelképe. (Magyar Értelmező Kéziszótár.)

Kisvárda - A bölcső – a csecsemőknek ív alakú talpra szerelt ringatható ágyacskája. Az emberi élet kezdetének jelképe. (Magyar Értelmező Kéziszótár.)

Aranyvasárnap, december 23–án a görög katolikus templom előtt, a misztérium játékok közötti szünetben áldotta és szentelte meg Grunda János parókus, a Bodnár József által felajánlott és Szabados István művésztanár, grafikus–fafaragó és Veres Sándor fafaragó közös munkáját, a bölcsőt.

Óvó védő motívumok

–Az első bölcső faragásán még sokat dolgoztam, ugyan úgy, – mondta a művésztanár– mint a másodikon. Nem szeretem az egyhangúságot. Ezen az alkotáson főleg a tulipánok, a rózsák, az óvó védő motívumok mellett a női férfi, valamint a gyerekekre jellemző jegyek jelennek meg, hogy a leányoknak és fiuknak is egyaránt használni lehessen. De megjelennek a szeretett motívumai is az új életre szimbolizálva, Szabados stílusban. Nagyon jó érzés átélni a munka során –másodszor is– azt az élményt, amely egy jó adag adrenalint mozgat meg bennem. A két oszlopon nyugvó bölcső–ringató is ezt sugározza.

A görög katolikusok bejelenthetik (2–3 hónapos) igényüket, az egyházközségnél, míg a kis újszülött elfér benne. Majd az újabb igény alapján vándorol a bölcső újszülöttől, újszülöttig.

A görög katolikus kispapok kórusa karácsonyi énekeivel zárult a fáklyás kántálás, a betlehemi játékok és a bölcső szentelésének eseményei Kisvárdán.

Vincze Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!