Cipővel, Cipő nélkül

Nyíregyháza - Dalai egyfajta erkölcsi igazodási pontot adnak ebben a kiismerhetetlen, egyre zavarosabb világban.

Még mindig nehéz elhinni, hogy nincs velünk, nem láthatjuk többé a színpadon, nem hallhatjuk tőle a sokat dúdolt dalait. Tragikusan korán veszítettük el a nagyszerű zenészt, a Republic együttes énekesét, Bódi Lászlót, vagy ahogy az egész ország ismerte: Cipőt. Az Inform Média lapcsoportot külön szálak fűzik hozzá, hiszen az énekes zeneszerző Kisvárdán élt, tanult, és a Kelet-Magyarország korábbi főszerkesztő-helyettese, Zajácz D. Zoltán tagja volt első zenekarának. Vele beszélgettünk Cipőről.

KM: Már az egykori diákzenekar, a Cipőfűző is felkeltette a szakma érdeklődését. Mikor s hogyan állt fel a csapat?

Zajácz D. Zoltán: A zenekar 1980. január 13-án alakult meg, én pedig a következő év nyarán ismertem meg Cipőt. Akkor még nem tudtam, hogy ebből egy életre szóló barátság lesz, mint ahogy azt sem, hogy a barátomban egy korszakalkotó művész rejtőzik, bár azért ennek voltak már előjelei.

Szentesi gimnazistaként hosszabb ideig csak az iskolai szünetekben voltam odahaza, Kisvárdán. Éppen nyár volt, és a szomszéd utca egyik házának ablakában megláttam egy gyönyörű lányt. Abban a pillanatban beleszerettem. A lánynak volt egy nővére, aki egy Bódi Laci nevű, furcsa, hallgatag fiúval járt. Ott, a lányos házban találkoztunk először, a lányok mutattak be bennünket egymásnak. Cipő tizenhat éves volt, én tizenöt. Azt mondta, hallotta, hogy nekem is van egy zenekarom Szentesen, és meghívott a másnapi próbájukra. Így ismertem meg a Cipőfűző zenekar tagjait, akikkel olyan szoros barátságba kerültem, hogy ez a találkozás az egész későbbi életemre nézve meghatározó volt.

KM: Mi ugrik be elsőként ezekből az időkből róla?

Zajácz D. Zoltán: Cipővel éjszakánként együtt róttuk Kisvárda utcáit és világmegváltó dolgokról beszélgettünk. Amikor már lehetett jogosítványa, akkor az apukája fehér Lada kombijával mászkáltunk mindenfelé. Ő Nagy Fehér Hajónak hívta (a Lada emblémája egy viking hajó).

Az évtized közepén szétsodort bennünket az élet: ő Pestre ment szerencsét próbálni, én a Debreceni Egyetem bölcsészkarát választottam. Később sokszor elmondta nekem, hogy ha akkor én is Pestre megyek velük, ma minden bizonnyal a Republic zenekarban játszanék. Lehet, hogy tényleg így lett volna, de ez nem jelenti azt, hogy boldogabb ember lennék. Mint ahogy Cipőt sem láttam boldognak soha.

KM: Akkor sem, amikor újra egy színpadon álltál, játszottál vele?

Zajácz D. Zoltán: Cipő 2009 júliusában hívott fel azzal, hogy tudom-e: jövőre lesz 30 éves a gimnazista korunkban alapított zenekarunk, a Cipőfűző. Azzal az ötlettel állt elő, hogy rendezzünk egy jubileumi koncertet a szülővárosunkban, Kisvárdán, és kérdezte, hogy volna-e kedvem hozzá. Boldogan mondtam igent. Karácsony és szilveszter között tartottuk a próbákat Kisvárdán, hihetetlen néhány nap volt... Valahogy visszaköltözött közénk a ’80-as évek, újra tizenévesnek éreztük magunkat. Ezek szép pillanatok voltak az életében.

KM: Mennyire tudtad nyomon követni a mindennapjait?

Zajácz D. Zoltán: A pesti éveimben, a 90-es évek közepén nagyon közel laktunk egymáshoz, de az új évezredben aztán megint ritkábban láttuk egymást, mígnem 2010. január 13-án ismét együtt álltunk a színpadon a már említett Cipőfűző jubileumi koncerten. Tudtam róla, hogy beteg, de azt nem, hogy ennyire nagy a baj. Most, hogy már nem tud korholó hangon felhívni, hogy miért nem beszélünk, találkozunk gyakrabban, most érzem csak, mekkora űrt hagyott maga után. A dalai azonban velem vannak: emlékeket idéznek a fiatalságomról, és ma is egyfajta erkölcsi igazodási pontot adnak ebben a kiismerhetetlen, egyre zavarosabb világban.

KM

„... Őrizz engem ezen a világon!"

A Sziget Mínusz egyedik napján az idei évben is magyar slágerek hangzanak fel, hazai sztárok előadásában. Azonban most nem a magyar dalokat ünnepeljük, hanem az idén tragikusan fiatalon elhunyt szerzőjükre, Cipőre emlékezünk. A fesztivál nagyszínpadán olyan közismert és közkedvelt – generációkat megszólító – dallamok és szövegek csendülnek majd fel Magyarország legendás és népszerű zenészei által előadva, amelyek önmagukért beszélnek. A szereplők a zene nyelvén igyekeznek leróni tiszteletüket és méltó emléket állítani a hazai pop-rock zene egyik legfontosabb alakjának.