Kisvárda hírei

2013.09.23. 16:28

Kisvárdai mazsorettek sikere a Stefánia Mazsorett Fesztiválon

<p>Kisvárda – Második alkalommal, szeptember 21–én rendezte meg Budapesten a Honvéd Kulturális Központ karöltve a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetséggel a II. „Stefánia” Országos Mazsorett Fesztivált.</p>

Kisvárda – Második alkalommal, szeptember 21–én rendezte meg Budapesten a Honvéd Kulturális Központ karöltve a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetséggel a II. „Stefánia” Országos Mazsorett Fesztivált. A fesztiválra 10 település, Kiskunfélegyháza, Nyíregyháza, Törökbálint, Mezőkövesd, Budapest, Debrecen, Mezőcsát, Kisvárda, Kapuvár és Solt, 12 csoportja mérte össze tudását a Stefánia Palotában megrendezett fesztiválon. A fesztiválon közreműködött a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia Zenekara Szentendréről.

Kétbotos keresztdobások

– Minden csoport 2 koreográfiát mutathatott be – kezdte tájékoztatóját a kisvárdai csoportalapító, művészeti vezető, Szilágyiné Váradi Magdolna, aki már több mint húsz éve vezeti hazai és nemzetköz szereplésein sikerről sikerre halmozó csapatát. - A két koreográfiából egynek tartalmaznia kellett a korosztálynak megfelelő kötelező forgatásokat, dobásokat. A második koreográfiához a kézi szert szabadon választhatta a csoport.

Ez lehetett 2 bot, pom–pon, vagy zászló. A többség inkább a látványos, de könnyebben kivitelezhető zászlót választotta. Mi egy kétbotos, különböző síkokban feldobott, magas és nagyon bonyolult keresztátdobásokkal tűzdelt koreográfiával készültünk. Az átlagostól eltérő, sokkal magasabb szintű bottechnikai tudás most is meghozta gyümölcsét. Ezek a forgatások, dobások kitartó munkával megtanulhatók. Bárki megtanulhatja, megtaníthatja.

Kiemelt arany és a legjobb koreográfia elismerése

– Csoportunk a MISTRAL 10 év után, 2012–ben újra visszatérhetett a Mazsorett Fesztiválokra. Ez a mostani „Stefániai” megmérettetés volt az ötödik Országos Mazsorett Fesztivál, ahol ismét 5. alkalommal is megkaptuk a „KIEMELT ARANY” legmagasabb szintű minősítést – mondta boldogan Szilágyiné Váradi Magdolna, a csoportalapító művészeti vezető.

Az elmúlt évben Mezőkövesden és most második alkalommal Budapesten a Stefánia Palotában kapta meg a legjobb koreográfiáért járó „arany” mazsorett szobrocskát, Szilágyiné Váradi Magdolna.

 

A „Kiemelt Arany” minősítést nyert csapat tagjai:

Farkas Zsófia, Kertész Evelin. Szilágyi Dóra, Szeregnyi Vivien, Szilágyi Szandra, Szoták Szimonetta, Dancs Bernadett, Illés Letícia, Vass Viktória. (A lányok a Bessenyei Gimnázium jelenlegi, illetve volt diákjai – a vastag betűvel írtak már főiskolások, egyetemisták, akik rendszeresen visszajárnak a csoportba és hazajönnek kéthetente az edzésekre, illetve fellépésekre - szerk.)

 

- Vincze Péter -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!