Kisvárda hírei

2013.12.04. 11:30

Munkáspárt-sajtótájékoztató | „Fizessenek a milliárdosok, jobb életet a dolgozóknak!”

Nyíregyházán, a Búza téri piac (vásárló)közönsége előtt mutatta be a Munkáspárt országgyűlési választásokon induló megyénkbeli képviselő-jelöltjeit szerdán dr. Thürmer Gyula.

Nyíregyházán, a Búza téri piac (vásárló)közönsége előtt mutatta be a Munkáspárt országgyűlési választásokon induló megyénkbeli képviselő-jelöltjeit szerdán dr. Thürmer Gyula. Kisvárda körzetében Tóth Péter Pált, Vásárosnamény körzetében Nagy Istvánt, Mátészalka térségében Pásku Károlyt, Nyíregyháza 1. választókerületében dr. Horváthné Kovács Ilona Katalint, a 2. kerületben pedig Szabó Zoltánt indítja a Munkáspárt.

– A mai Magyarország nem jobb- és baloldaliakra, MSZP-sekre és Fideszesekre oszlik, hanem munkahelyre vágyó állástalanokra, a fizetéséből megélni képtelen dolgozókra, illetve gazdagokra, akik – ki tudja, hogyan – milliárdokra tettek szert a rendszerváltás óta. Az MSZP, a DK és az Együtt-PM nem a becsületes, dolgozó emberek pártjai, a Munkáspárt az egyetlen politikai erő, amely 25 éve a dolgozókért és a kizsákmányolás ellen emeli fel a szavát. A programunkban határozott, megvalósítható válaszokat adunk hazánk minden társadalmi-gazdasági problémájára! – hangsúlyozta a párt elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!