Kultúra

2013.01.10. 12:28

Eurovíziós Dalfesztivál - Megvan a harminc elődöntős magyar dal

Budapest, 2013. január 10., csütörtök (MTI) - Kiválasztotta A Dal című produkció zsűrije azt a harminc dalt, amely vesz részt az Eurovíziós Dalfesztivál február 2-án, az M1-en induló magyar előválogató show-jában - hangzott el a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Budapest, 2013. január 10., csütörtök (MTI) - Kiválasztotta A Dal című produkció zsűrije azt a harminc dalt, amely vesz részt az Eurovíziós Dalfesztivál február 2-án, az M1-en induló magyar előválogató show-jában - hangzott el a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.Az előválogatottba bejutott énekesek között van Gáspár Laci, Keresztes Ildikó, Polyák Lilla, Radics Gigi és Vastag Tamás.

Az MTVA székházában tartott sajtótájékoztatón az öttagú zsűri - Rúzsa Magdi énekes, Rakonczai Viktor zeneszerző, Walkó Csaba, a Compact Disco énekese, Rákay Philip, az M1-M2 intendánsa, valamint Csiszár Jenő rádiós és televíziós műsorvezető - tagjai által felsorolt dalok előadóit Novodomszky Éva, A Dal című dalválasztó show női műsorvezetője nevezte meg.

A harminc versenyző közé jutott még Puskás Peti,Völgyesi Gabi, Palcsó Tamás, valamint Szirtes Edina Mókus is, de megméreti magát Janicsák Veca, Brasch Bence, Kállay Saunders András, Gyurcsik Tibor,  Baricz Gergő és Mohamed Fatima is. Több együttes is a harminc versenyző közé jutott: a The (hated) Tomorrow zenekar, az Egy Másik Zenekar, a Background, valamint a United és a Mrs Columbo  is a fellépők között van.

Ugyancsak versenyre kel Rácz Gergő, Szabó Ádám, Bye Alex, Éliás Gyula, Fehér Zoltán, Bogi, Burai Krisztián, Rami és az Agárdi Szilvi-Pál Dénes páros, valamint a Flash Travel.

A dalok szerzői között szerepel Geszti Péter, Szente  Vajk, Galambos Dorina és Pély Barna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!