Kultúra

2019.01.16. 13:02

Romantikus művek hallhatók a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén

Budapest - Romantikus művek szólalnak meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szerda esti koncertjén Dennis Russel Davies dirigálásával a Müpában.

Budapest - Romantikus művek szólalnak meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szerda esti koncertjén Dennis Russel Davies dirigálásával a Müpában.

A koncert első részében Brahms, Webern, Berlioz és Reger zenekari hangszerelésében szólalnak meg Schubert zongorakíséretes dalai. A program második felében Lorin Maazel (1930-2014) karmester-zeneszerző Ring-szimfóniája hallható, amelyben Richard Wagner A Nibelung gyűrűje című zenedráma-sorozatának legfontosabb zenei és cselekményfolyamát sűrítette szimfóniává. Az esten közreműködik Christoph Prégardien német lírai tenor - közölte a zenekar az MTI-vel.

Dennis Russell Davies a Julliard hallgatójaként karmester és zongora szakot végzett, 1979-ben Aaron Copland Appalachian Spring című zenekari művének felvételéért Grammy-díjat vehetett át. Egy évvel később karrierjét Európában folytatta, többek közt a stuttgarti Baden-Württemberg Állami Operaház zenei igazgatójaként. Számos rangos zenei együttest irányított, nemrég a Bronói Filharmonikus Zenekar művészeti vezetőjévé és vezető karmesterévé választották. Christoph Prégardien karrierje szorosan kapcsolódik Mozart operáihoz, éppen úgy, mint Schubert dalaihoz. Énekművészi pályája mellett 2004 óta a Hochschule für Musik Köln professzora.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!