Magyarország

2010.08.25. 14:26

Budai áll a miniszterelnökök feljelentése elé

<p>Budai Gyula az állami földügyleteket vizsgáló miniszterelnöki megbízott továbbra is úgy véli, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon hamisan tanúskodtak a sukorói kaszinóberuházás kapcsán. A kormánypárti politikus erről szerdán beszélt és leszögezte azt is: áll a volt miniszterelnökök által ellene indított büntető- és polgári perek elé.</p>

Budai Gyula szerdai sajtótájékoztatóján bemutatott egy összeállítást Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon idei ügyészség előtt tett tanúvallomásaiból és rámutatott az ezekben található ellentmondásokra. A miniszterelnöki megbízott kettőt emelt ki: egyrészt Bajnai Gordon állítása szerint a parlamentben a kormány tagjai és a beruházók közti 2008 májusi megbeszélés idején nem tudott arról, hogy a kaszinóberuházás kapcsán a kivitelezők a Pest megyei helyszín helyett a Velencei-tó partjára, Sukoróra tervezik átvinni a beruházást. Gyurcsány Ferenc ugyanakkor vallomásában azt mondta, hogy már a 2008 májusi megbeszélésen tájékoztatást kaptak a beruházóktól a helyszínváltozásról.

A másik ellentmondás, hogy az említett találkozóról Gyurcsány azt vallotta, a beruházók semmilyen állami támogatásra nem tartottak igényt, Bajnai ugyanakkor azt mondta: kértek állami támogatást és ennek el is kezdődött az előkészítése.

A levelezés a bizonyíték?

Budai Gyula hangsúlyozta: a volt miniszterelnökök állításukkal ellentétben 2008 májusánál sokkal hamarabb tudtak a tervezett beruházásról, ezt a kivitelezőkkel folytatott levelezésük is bizonyítja.

A sajtótájékoztató végeztével a helyszínen tartózkodó Török Zsolt volt MSZP-s országgyűlési képviselő szólalt fel, annak ellenére, hogy a Miniszterelnökség sajtóirodájának vezetője megpróbálta ebben megakadályozni. Török szerint Budai Gyula a volt miniszterelnökök vallomásaiból "összeollózott" részeket és a miniszterelnöki megbízottnak inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy végre kiderítse Orbán Viktor miniszterelnök pontosan miről tárgyalt a beruházókat képviselő Ronald S. Lauderel idén januárban.

A sajtótájékoztatót követően Szijjártó Péter a miniszterelnök szóvivője közleményében példátlan incidensnek nevezte Török Zsolt tettét. A közlemény szerint "Török Zsolt zavartan viselkedve megjelent Budai Gyula sajtótájékoztatóján, majd - az újságírók munkáját akadályozva - ordítozni kezdett a teremben. A hívatlan vendég a miniszterelnök sajtóstábját vezető helyettes államtitkár, Havasi Bertalan többszöri felszólításra sem fejezte be a rendzavarást, és nem volt hajlandó közölni, milyen okból és milyen minőségében tört be egy éppen zajló sajtótájékoztatóra."

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!