Magyarország

2010.10.26. 18:10

Jelzálogkölcsönből tudta kifizetni a büntetést a szoftverkalóz

<p>Jelzálogkölcsönt kellett felvennie a házára egy nagykanizsai férfinek, hogy ki tudja fizetni azt a 7,5 millió forintot, aminek megfizetésére szoftverkalózkodás miatt ítélte a bíróság. Bár az ítélet még a nyár közepén született, a pénz csak most folyt be a szoftver- és hardveripar érdekeit képviselő BSA-hoz.</p>

A BSA ügynökségének tájékoztatása szerint az 56 éves férfit tiltott pornográf felvétellel való visszaélés miatt ítélte el a Nagykanizsai Városi Bíróság. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálódott, a nyomozók több mint ezer olyan felvételt találtak a férfi gépén, amelyek gyerekeket ábrázoltak a "nemi vágy felkeltésére irányuló módon."

A férfi gépein azonban kalóz szoftvereket, 72 jogtulajdonos 222 nem jogtiszta programját is megtalálták. A férfit egy év hat hónap felfüggesztett börtönre, a szoftverek jogtulajdonosainak kártalanítása miatt pedig 7,5 millió forint kártérítés megfizetésére ítélték. A férfi házát zár alá vették, amit csak nemrég, a kártérítés kifizetése után oldottak fel.

Hiába született meg ugyanis már a nyár közepén, a pénz csak nemrég érkezett meg a szoftverek jogtisztasága felett őrködő BSA-hoz. A szoftverkalóznak ugyanis jelzáloghitelt kellett felvennie a házra, hogy a kártérítést ki tudja fizetni - közölte kedden a BSA kommunikációs ügynöksége.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!