Magyarország

2010.10.26. 18:10

Meg akarták vonni Botka László polgármesteri jogait

<p>Meg akarta vonni a helyi Fidesz Botka László polgármesteri jogait a szegedi közgyűlésben.</p>

A vasárnap beadott Szervezeti és Működési Szabályzat tervezet szerint a polgármester nem gyakorolhatott volna tulajdonosi jogköröket az önkormányzati cégekben, nem gyakorolhatott volna munkáltatói jogokat a városi cégek vezetői felett, sőt még fel sem szólalhatott volna a közgyűlésben. A beadott tervezetet azonban a polgármester és a város jegyzője 25 ponton találta jogsértőnek, ezért megtámadta azt. Erre a Fidesz kedden délelőtt egy újabb tervezetet adott be, amely már tartalmazza a törvényileg előírt polgármesteri jogokat. A kormánypárti képviselők azonban azt mondják, ez még nem a végleges változat, mert két, vagy három körben akarják megváltoztatni az SZMSZ-t. Az új működési szabályzatról szerdán dönt a közgyűlés.

Elvették volna a legfontosabb jogköreit

"Abból a hat-hét jogkörből, amit az első körben meg akartak hagyni, abból a legfontosabb feladatom az volt, hogy megállapíthattam az étkezési normatívát a polgármesteri hivatalban dolgozók számára" - ezt mondta a Független Hírügynökségnek Botka László Szeged polgármestere. Az új Szervezeti és Működési Szabályzat szerint még azt sem akarták engedni neki, hogy a közgyűlésben felszólaljon. Csupán ahhoz lett volna joga, hogy szót adjon a képviselőknek. A tervezet szerint a közgyűlés működését a továbbiakban nem a polgármester, hanem négy tanácsnok felügyelte volna.

Bohács Zsolt, a szegedi Fidesz frakció vezetője szerint az elmúlt nyolc évben minden úgy valósult meg, ahogy azt a polgármester akarta. Szerinte azonban a közgyűlésnek lenne az a feladata, hogy irányítsa a várost a polgármesteren keresztül és nem fordítva, hogy a polgármester irányítsa a közgyűlést. Ezért vontak el jogköröket.

Türelemmel és megértéssel kezelte a helyzetet

A tervezetet azonban megtámadta a Botka László és a város jegyzője, akik szerint a beadott SZMSZ 25 ponton sértette az önkormányzati törvényt. Botka László elmondta: " Türelemmel, megértéssel és örömmel fogadtam azt, hogy a mai napon, délben a Fidesz frakció egy újabb SZMSZ javaslattal jött, amiben a teljes korábbi polgármesteri hatáskört visszaadja a polgármesternek, semennyivel nem csökkenti.

Bohács Zsolt azt mondta, a továbbiakban azokat a jogokat, amik a polgármestert megilletik, biztosítani akarják, de várhatóan még két, három lépésben változtatni fognak az SZMSZ-en.  A szegedi Fidesz már az alakuló közgyűlésen sem akart együtt dolgozni Botka Lászlóval. A polgármester hiába ajánlott fel a frakció tagoknak alpolgármesteri posztot, senki nem fogadta el.

- Független Hírügynökség -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!