Magyarország

2010.10.23. 17:55

OKTÓBER 23 - Morvai Krisztina: A félelem és a szabadságvágy között kell választani

<p>1956-ban a félelmen felülkerekedett a szabadságvágy és most, 2010-ben is azt a kérdést kell feltennie mindenkinek, hogy a félelmet választja vagy pedig a szabadságvágyat - erről beszélt Morvai Krisztina EP-képviselő a Jobbik október 23-i megemlékezésén szombaton Budapesten.</p>

A rendezvényen felszólalt Balczó Zoltán, az Országgyűlés jobbikos alelnöke is, aki azt mondta, hogy a mostani helyzetre nincs olyan gyors megoldás, mint 1956-ban volt. A körülbelül másfélórás megemlékezésen rendbontás nem volt.

1956-ban a félelmen felülkerekedett a szabadságvágy, a magyar nemzetnek éppen ebben rejlik az ereje, a múltja és a jövője is - mondta a Jobbik megemlékezésén Morvai Krisztina. Az EP-képviselő szerint most, 2010-ben is mindenkinek azt a kérdést kell feltennie magának, hogy a szabadságvágyat választja vagy pedig a félelmet. Morvai Krisztina beszélt az előzetes letartóztatásban lévő Budaházy Györgyről is, szerinte ő az igazságot és a szabadságot választva került börtönbe.

Nem szabad lebecsülni a szocialistákat

A megemlékezésen Balczó Zoltán, az Országgyűlés jobbikos alelnöke beszélt a szocialistákról, akik - megfogalmazása szerint - látszólag megrogytak, ám nem szabad őket lebecsülni. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök éppen platformot alapított ugyanis, ahol a szélsőjobbot tünteti fel a legnagyobb veszélynek. Balczó Zoltán szerint ők vállalják is, hogy fő ellenségei, és azt ígérik, hogy a "gyurcsányi hazugságok mérgező vörösiszapja többé nem fogja beborítani az országot". A politikus 1956-tal kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy most nincs olyan gyors megoldás, mint akkor volt. A magyaroknak nincs meg ugyanis az áldozatvállaláshoz szükséges lelki feltétele - vélte.

A Jobbik rendezvényén most nem szólalt fel Vona Gábor pártelnök, hanem videó üzenetet küldött. Ebben azt mondta, hogy éppen Cleveland-ben van, ahol a Magyarországot 1956 után elhagyókkal találkozott. Rövid beszédében azt hangsúlyozta, hogy a szabadságharc szerinte nem ért még véget.

A Jobbik Deák téri megemlékezésén rendbontás nem volt. A rendezvényen megjelentek a betiltott Magyar Gárda tagjai, ezúttal azonban civilben.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!