Magyarország

2010.12.22. 19:51

NGM: Az EKB nem emelt lényegi kifogást a jegybanktörvény módosítása ellen

<p>Valójában nem emelt érdemi kifogást az Európai Központi Bank (EKB) a kormánynak a Magyar Nemzeti Bank-ról (MNB) szóló törvénymódosítási javaslata ellen - közölte szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).</p>

A sajtóban megjelent állításokkal szemben, Jean-Claude Trichet, EKB elnök levele a tárca szerint nem tartalmaz ilyen kitételeket. Az MNB vezetését ellátó Monetáris Tanács tagjainak megválasztásával kapcsolatos szabályokat azért akarja megváltoztatni a kormány, mert a magyar szabályozást "jelentősen" közelíteni kell az uniós gyakorlathoz. A kormány ebbéli szándékát érdemben nem kifogásolja az EKB - olvasható a szervezet elnökének levelében - közölte szerdán a NGM. Jean-Claude Trichet egyúttal azt is jelezte válaszlevelében, hogy az MNB felügyelő bizottsága tagjainak díjazására vonatkozó kormányjavaslat formálisan ugyancsak megfelel a Központi Bankok Európai Rendszere (KBER) Alapokmányának.

Sajtóhírek szerint az EKB ellenzi a monetáris tanács tagjai kinevezési rendjének módosítását. Az EKB elnökének levelében az áll, hogy a módosításokat az EKB lényegében és érdemben nem kifogásolja. Az EKB arra nem reagált, hogy a javasolt változtatás egyben jelentős közeledést is jelent az Európai Unió gyakorlata felé.

Kiugróan magas vezetői bérek

Szintén hazai sajtóhír volt, miszerint azzal, hogy a kormány csökkentette a jegybanki vezetők fizetését, s a közelmúltban kritizálta a kamatdöntést, a javaslat úgy is értelmezhető, hogy a kormány megpróbálja az MNB elnökét befolyásolni. A minisztérium szerint az EKB-elnök levelében azt jelezte mindössze, hogy az MNB-elnök fizetését korlátozó törvénymódosítással továbbra sem ért egyet. A tárca szerint egyébként a magyar jegybanki vezetők fizetése nemzetközi szinten is kiugróan magas volt: a magyar átlagbérek 41-szerese.

A média azt állítja: a felügyelőbizottsági tagok fizetésének emelése újabb nyomásgyakorlásként értékelhető az MNB vezetése felé, ami nem egyeztethető össze a jegybanki függetlenséggel. A minisztérium szerint azonban az EKB elnökének levelében az áll, hogy az MNB felügyelő bizottság (FB) tagjainak díjazására vonatkozóan javasolt rendelkezések formálisan megfelelnek a szerződésnek és a KBER alapokmányának. Az NGM szerint egyébként tény, hogy az Európai Központi Bank ebben a témában sem emelt vétót. Az FB tagjainak fizetéséről egyébként nem is a kormány döntött, hanem a Számvevőszéki és költségvetési bizottság módosító javaslata alapján az Országgyűlés. A bizottság javaslata összhangba kívánta hozni az FB tagjainak díjazását az általuk végzett munka mennyiségével és minőségével.

Az EKB levele szerint egyébként az MNB törvényben rendezni kellene az új elnök kinevezéséről szóló eljárást, ha a szervezet elnökének a megbízatása a hivatali idő lejárta előtt megszűnik. A tárca szerint az EKB eddig ebben a témában soha nem jelzett kifogást. A monetáris tanácsi tagok választásáról szóló törvénymódosítás egyébként nem is érinti az MNB elnökére vonatkozó, jelenleg is kellően részletezett előírásokat.

- Független Hírügynökség -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!