Magyarország

2011.01.10. 16:32

ÁRVÍZ-BELVÍZ - 11 megye 197 településén kellett védekezni

<p>Összesen 11 megye 197 településén folyt ár-, illetve belvíz elleni védekezés vasárnap. A belvíz miatt a hétvégén újabb kitelepítésre volt szükség - derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OFK) hétfői közleményéből.</p>

A belvízzel elöntött területek nagysága jelenleg csaknem 356 ezer hektár, ennek több mint a fele vetés-, illetve szántóterület. Árvízvédelmi készültség 1159 kilométer hosszon volt érvényben vasárnap, vagyis ez a szám az előző naphoz képest nem változott. Az OKF tájékoztatása szerint 86 kilométeren - a Hortobágy-Berettyó felső szakaszán - harmadfokon, 515 kilométeren - a Tiszán Kisköre víztározói szakaszán, valamint Csongrád és Algyő között, a Zagyván és a Hármas-Körösön - másodfokon kell védekezni. A Tiszán Tokaj és Tiszafüred, a Lónyay-főcsatornán Algyő és a déli országhatár között, valamint a Berettyó alsó szakaszán, a Sebes-Körösön, Hortobágy-Berettyó alsó szakaszán, a Hármas-Körösön ugyanakkor első fokú készültséget tartanak fenn. Mindez 558 kilométeres szakaszt érint.

Az ár-, illetve belvíz elleni védekezés összesen 11 megye 197 településén folyt. A belvíz miatt a hétvégén újabb kitelepítésre volt szükség. Az OKF közleményéből az is kiderül, hogy a lakosság ellátása minden településen folyamatos. A munkában országszerte csaknem 1800-an vettek részt, több mint 300 szivattyú és 40 munkagép volt a segítségükre.

Bács-Kiskun megyében 18 a veszélyeztetett települések száma, Pálmonostorán a hétvégén három lakóház vált lakhatatlanná. Békésben 20, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig összesen 10 településen folyt védekezés. Csongrád megyében 35 településen zajlottak a munkálatok, míg Fejérben ez összesen 4 települést érintett.

Hajdú-Bihar megyében 20 településen van érvényben belvízvédelmi készültség. Kaba külterületén a belvíz négy épületet közvetlenül is veszélyeztetett, ezért a tűzoltók folyamatosan szivattyúztak és homokzsákokkal is védték az épületeket. Heves megyében 5 településen, míg Jász-Nagykun-Szolnok megyében 19 településen folytak a munkálatok. Mezőhéken és Karcagon a hétvégén hat embert ki is kellett telepíteni.

Komárom-Esztergom megyében egy településen folyik belvízi védekezés, Pest megyében ez a szám már 29. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében még ennél is több helyen, összesen 36 településen folynak a munkálatok. Újfehértó belterületén egy utcát már megnyitottak, de három utcában még védekezni kell, vagyis azok még le vannak zárva.

- Független Hírügynökség-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!