Magyarország

2011.01.19. 10:52

Tart a mentés Kulcson - Rácalmás már 3 millió forinttal segített

<p>Szerda reggel megkezdték a házak kiürítését és az értékek mentését a Fejér megyei Kulcs településen, ahol megcsúszott kedden egy löszfal, és 53 ház megrongálódott. A bajbajutott településnek Rácalmás 3 millió forinttal segített.</p>

Kiss Csaba polgármester a Független Hírügynökségnek szerdán elmondta: reggel nyolc órakor ismét összeült a védelmi bizottság, hogy megtervezzék a szerdai feladatokat, majd bejárták a település érintett utcáit. Eddig 17-18 teherautónyi kohósalakot szállítottak a Deák Ferenc és Hullám utcába, hogy a keletkezett repedéseket betemessék, a házakat megközelíthetővé tegyék. A Deák Ferenc utcában keletkezett árkokat már betemették, a Hullám utcában még tart a munka. Nehezíti a mentést, hogy csak kisebb teherautókkal lehet megközelíteni a helyszínt.

A polgármester kiemelte: a szomszédos település, Rácalmás három millió forintnyi támogatást nyújtott Kulcsnak, hogy az azonnali kiadásokat fedezni tudják. A polgármester kihangsúlyozta, hogy a rendőrség és a polgárőrség, valamint a tűzoltóság és a katasztrófavédelmi szakemberek is kiemelkedő munkát végeznek. Kiss Csaba újabb felajánlásokat, támogatásokat vár.

Újabb talajmozgások várhatóak

Bárdos Zsolt, a Fejér megyei katasztrófavédelem igazgatója a Független Hírügynökségnek azt mondta: az önkormányzat megkezdte azon ingatlantulajdonosok értesítését, akik nem a településen élnek. Nekik ajánlott levélben küldenek értesítőt. Hozzátette: a talaj folyamatosan mozog, a Budapesti Műszaki Egyetem Geológiai Tanszékének szakértő csapata úgynevezett fix pontokat fog kijelölni, hogy a további talajmozgásokat pontosan és folyamatosan követni lehessen. Mint mondta: nem kizárt, hogy a Temető utcában is lesznek talajmozgások, erre is fel kell készülni.

A kulcsi löszfalcsúszás miatt 53 épület rongálódott meg eddig. A 35 kitelepített ember közül 14-en az önkormányzat által biztosított szálláson, 21-en pedig rokonoknál éjszakáztak. Két utcát éjszakára le kellett zárni, mert az aszfalt több helyen elszakadt, volt, ahol 50-80 centiméteres rés keletkezett.

Az érintett utcákban egész nap járőröznek a rendőrök és polgárőrök, hogy a lezárt területre senki se juthasson be.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!