Magyarország

2011.08.11. 08:01

Miskolc: közel kétmilliárdot zárolnának

Miskolc - Bevétel-elmaradások miatt rendkívüli ülést tartanak ma a miskolci képviselők.

Miskolc - Bevétel-elmaradások miatt rendkívüli ülést tartanak ma a miskolci képviselők. 1 milliárd 926 millió 942 ezer forint zárolására tesz javaslatot az az előterjesztés, amit a csütörtöki, rendkívüli ülésén tárgyal a miskolci közgyűlés. A szerdán lapunkhoz eljuttatott dokumentum szerint, mivel az önkormányzat márciusban elfogadott költségvetésének bevételi oldalán képződött forrás nem nyújt fedezetet a kiadásokra, minél hamarabb intézkedni kellett: ez indokolta a rendkívüli ülés összehívását. A zárolás szeptember elsejétől él.

Miért most?

A rendkívüli közgyűlési ülésen megvitatandó 9 előterjesztés dokumentumait tegnap kapták meg az önkormányzati képviselők, és lapunk is. Dobos Tímeát kérdeztük, miért. Válaszában kifejtette: „Az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata (SZMSZ) szerint rendkívüli közgyűlés esetén egy nappal korábban kell kiküldeni a meghívókat. Ez így is történt.”

 

Felülvizsgálták

Az előterjesztésben a történtek előzményeként olvasható, hogy 2010-ben a bevétel- elmaradásokat figyelmen kívül hagyták, így a kellő időben meg nem tett intézkedések elmaradása oda vezetett, hogy 1 milliárd 731 millió 820 ezer forint működési hiány keletkezett, amely a 2011-es és az azt követő éveket terheli. Holott már 2010 első félévében is látható és számszerűsíthető volt a bevételelmaradás. Ennek ellenére a költségvetés kiadási oldalán a felhasználás korlátozása nem történt meg.

Azért, hogy az idén ne történjen hasonló eset, az önkormányzat felülvizsgáltatta az első féléves gazdálkodását, a főosztályok áttekintették az év végéig várhatóan befolyó bevételeket és felmerülő kiadásokat. Kiderült – olvasható az előterjesztésben –, hogy az év végéig a költségvetés forrás oldalán mintegy 463 millió 590 ezer forint bevétel-elmaradás prognosztizálható. (A vitaanyag részletesen tartalmazza, hogyan áll össze ez az összeg.)

Ezen túl az említett működési hiány egy részét (több mint 322 millió forintot) bankhitelből kényszerült finanszírozni az önkormányzat.

Vizsgálódott az ÁSZ

Az idén június-júliusban az Állami Számvevőszék a 2007-2010 évekre vonatkozóan vizsgálatot folytatott az önkormányzatnál, olvasható az előterjesztésben. Előzetes megállapításai alapján látható, hogy a működési célú kiadások fi nanszírozása jelentős feszültségeket okozott a gazdálkodásban. A felhalmozási költségvetés egyenlege is folyamatosan negatív, forráshiányos volt. Az önkormányzat költségvetési támogatásból, átengedett bevételekből és illetékbevételekből származó bevételei a 2007-2010-es időszakban 4 milliárd 145 millió forinttal csökkentek. Az ennek ellensúlyozására tett intézkedések együttes összege – 2 milliárd 667 millió forint – sem kompenzálta a bevételek elmaradását, a forráskivonást, áll a dokumentumban.

 

Áttekintik a hatást

Mindemellett a hitelekre kiírt közbeszerzési eljárás első fordulója részben eredménytelenül zárult: a bankok nem tettek ajánlatot a maradék 1 milliárd 52 millió 350 ezer forint összegű működési hitel biztosítására. Az előterjesztés így leszögezi, hogy az önkormányzat következő években jelentkező pénzintézeti kötelezettségeinek finanszírozása a feladatellátás jelentős átszervezése nélkül nem lesz teljesíthető, és azt is, hogy év végéig 1 milliárd 926 millió 942 ezer forint bevételi elmaradás várható, ezért kezdeményezte a városvezetés a mostani intézkedést.

A csütörtökön megtárgyalandó dokumentum szerint a közgyűlés később, még az éven áttekinti a mostani döntés hatását, és dönt majd a zárolás feloldásáról, a zárolt összeg csökkentéséről, illetve szükség esetén törléséről. Az említett döntésről legkésőbb a költségvetési év zárását követően kell intézkedni, olvasható az előterjesztésben. Mint ahogy az is, hogy az év második félévében kiemelt figyelmet kell fordítani további megtakarításokra, a kiadások csökkentésére és többletbevételek elérésére kell törekedni.

Az ülést követően

Az előterjesztők véleménye szerint az említett zárolással, azaz a felhasználás korlátozásával a költségvetés egyensúlya, végrehajtása biztosítható. A tárgyalandó anyag tanulmányozása után felmerült kérdéseinkkel – amik főként arra vonatkoztak, hogy milyen gyakorlati következményei lesznek a döntésnek – kerestük a miskolci önkormányzat szóvivőjét, ám Dobos Tímea úgy nyilatkozott, hogy csakis az ülést követően áll a sajtó rendelkezésére.

A zárolt összeg

A polgármesteri hivatal működési feladatai ágazatonként:  

  • Városüzemeltetés: 223 millió 688 ezer
  • Környezetvédelem: 2 millió 557 ezer
  • Vagyongazdálkodás: 204 millió 990 ezer
  • Egészségügy: 3 millió 200 ezer
  • Szociális: 17 millió 758 ezer
  • Oktatás: 15 millió 794 ezer
  • Kultúra: 15 millió 042 ezer
  • Sport: 30 millió 084 ezer
  • Igazgatás: 181 millió 459 ezer
  • Központilag kezelt feladatok: 17 millió 157 ezer
  • Tartalékok: 3 millió 762 ezer
  • Összesen: 715 millió 491 ezer
  • Beruházási feladatok: 78 millió 013 ezer
  • Intézmények működési feladatai ágazatonként:

  • Szociális: 56 millió 325 ezer
  • Oktatás: 880 millió 162 ezer
  • Kultúra: 193 millió 606 ezer
  • Sport: 3 millió 345 ezer
  • Összesen: 1 milliárd 133 millió 438 ezer

  • Mindösszesen: 1 milliárd 926 millió 942 ezer
  •  

    ÉM-HM

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!