Magyarország

2011.08.18. 17:18

Panelprogram: Hőszigetelés, ha kell, erőszakkal

Miskolc - Karhatalmi támogatással vonultak ki a radiátor- és ablakcserére.

Miskolc - Karhatalmi támogatással vonultak ki a radiátor- és ablakcserére.

Egy jogerőre emelkedett bírósági döntés nyomán végrehajtók és rendőrök segítségével jutottak be a mesteremberek kedden azokba a Győri kapui ingatlanokba, amelyek tulajdonosai korábban elzárkóztak attól, hogy részt vegyenek a panelprogramban.

Mint az egyik ingatlantulajdonos elmesélte, az 54 négyzetméteres otthonában 14-en tartózkodtak kedden – volt aki az ablakokat, volt ki a radiátorokat cserélte, a többiek – a végrehajtó és a rendőrök – pedig álltak fölöttük. A hölgy elmondása szerint arról, hogy a mesteremberek hatósági támogatással érkeznek, előző este kapott értesítést levélben, még arra sem volt ideje, hogy reagáljon rá, amikor megjelentek. Kért egy órát, hogy valamelyest összepakoljon, de még így is sok mindent belepett a por.

Nyílászáró- és radiátorcsere eltűrésére kötelezte őket a bíróság

Miskolcon, a Győri kapu 87-97 alatt egy tömbben 174 ingatlan van, ezek tulajdonosai közül hatan tartottak ki a végsőkig a panelprogrammal szemben. Ellenállásuk okáról kérdeztük egyiküket, aki elmondta: a társasház, ami az ő és a többi ingatlantulajdonos nevében intézkedett, valójában nincs bejegyezve. A panelprogramban való részvételről a társasház közgyűlésének kellett volna döntenie, ám ilyen közgyűlés nem volt. Ennek ellenére a társasház pályázott, nyert és megkezdte az épület szigetelését és a nyílászárócseréket, ezzel párhuzamosan peresítette a szembeszegülő hat ingatlantulajdonost, akiket – hiába bizonygatták igazukat minden fórumon – a nyílászáró- és radiátorcsere eltűrésére kötelezte a bíróság, jogerősen.

Belekényszerítették őket egy több százezres adósságba

Az ingatlantulajdonosok szerint ezzel a bíróság megsértette a tulajdonhoz való jogukat, mert közös tulajdonként kezelte az ő saját ingatlanjaikat, amihez saját földtulajdon is tartozik. A panelprogramban többen azért nem akartak részt venni, mert az ingatlanjaik terheit így is nehezen gazdálkodták ki, nem akartak tovább nyújtózni, míg a takarójuk ér: most belekényszerítették őket egy több százezres adósságba, amit tovább növelnek a végrehajtási költségek, mondta a hölgy.

A hónapok óta tartó jogi huzavonának ezzel együtt várhatóan még messze nincs vége azzal, hogy a kérdéses otthonokban kicserélik az ablakokat és a radiátorokat, a panelprogrammal szemben állók eltökélt szándéka ugyanis, hogy bebizonyítsák igazukat. A már megszületett bírósági ítéletekkel szemben perújítási kérelmet nyújtottak be – jelenleg három van folyamatban –, és újabb fórumokon tesznek feljelentést azok ellen, akik álláspontjuk szerint törvénytelen eszközökkel vitték bele a tulajdonosokat a programba.

Az ügyre még bővebben visszatérünk.

ÉM-SZP

  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!