Magyarország

2011.08.16. 10:59

Zárolás Miskolcon: meddig tart?

Miskolc - Ha megkapná a város a működési hitelt, akkor feloldhatnák a zárolást.

Miskolc - Ha megkapná a város a működési hitelt, akkor feloldhatnák a zárolást. Úgy kell gazdálkodnia a miskolci önkormányzatnak a következő hónapokban, mintha közel kétmilliárd forinttal kevesebb lenne, írtuk a múlt héten, ugyanis az említett összeget – a közgyűlés rábólintása után – zárolta a miskolci városvezetés.

Az oktatási intézményeket érinti leginkább a pénzek befagyasztása, ott 880 millióval nem számolhatnak, a polgármesteri hivatal működését több mint 715 millióval kevesebből kell – jelen állás szerint – megoldani.

Hónapról hónapra

A közgyűlés által elfogadott rendeletben ágazatonként szerepel, hogy mely területről mennyit zárolnak, onnan idéztük a fenti összegeket is. Dobos Tímeától, a miskolci önkormányzat szóvivőjétől szerettük volna tételesen, intézményenként is megtudni, hogy mennyivel gazdálkodhatnak kevesebből, de mint mondta, a végleges számokat augusztus 25-e után tudják közölni, addig folynak ugyanis az egyeztetések.

– Az intézményvezetőknek és a főosztályok vezetőinek kell eldönteniük, hogy honnan tudják megspórolni az összeget. Augusztus 25-éig kell a kész tervet bemutatniuk, addig mindegyikükkel tárgyal az önkormányzat – mondta Dobos Tímea. Mint megjegyezte, minimális eltérések még lehetnek az intézményekkel előzetesen közölt összegek és a szeptember elsejétől zárolt pénz között.

A szóvivő által elmondottakat Farkasné Hadházi Ildikó, a gazdasági főosztály vezetője is megerősítette. Hozzáfűzte, 2010-ben 1,7 milliárd volt a bevételhiány, amit akkor nem vettek figyelembe, és ezért zárta a tavalyi évet negatív pénzmaradvánnyal az önkormányzat. (Azaz már tavaly meg kellett volna lépni ezt a lépést, a zárolást, magyarázta.) Nem lehet megtenni, hogy az önkormányzat figyelmen kívül hagyja a bevétel elmaradásokat, hangsúlyozta. Minden területen át kell nézni, hogy a rendelkezésre álló forrásból hogyan tudják a feladatot ellátni, a költségeket hogyan tudják csökkenteni.

A zárolás kapcsán elmondta, folyamatosan, hónapról hónapra figyelik, hogy hogyan alakul a bevétel. Leghamarabb a harmadik negyedév, azaz szeptember végén dönthetnek – ha kedvezőbben alakulnak a pénzügyi folyamatok – a zárolt összeg, vagy annak egy részének feloldásáról. A döntésről legkésőbb az év végéig intézkedni kell.

Az ősz kedvezőbb

A főosztályvezetőtől megtudtuk, a zárolás akkor is megszűnhet, ha a működési hitelt megkapná a város. Ez leghamarabb szeptemberben, októberben történhet meg. (Írtuk korábban, hogy az önkormányzat hitelt szeretett volna felvenni a működésre, de az erre kiírt közbeszerzési eljárás első fordulója részben eredménytelenül zárult: a bankok nem tettek ajánlatot az 1 milliárd 52 millió 350 ezer forint összegű működési hitel biztosítására.)

Farkasné Hadházi Ildikó elmondta, három részre írták ki a közbeszerzési eljárást. Ebből az egyik sikeres volt, a másik kettőre nem kaptak ajánlatot a bankoktól. Az őszi időszak kedvezőbb, jelezték a pénzintézetek, így a megismételt eljárás várhatóan sikeres lesz. – Ez nem rendkívüli eset, így volt tavaly is, akkor is csak a második fordulóban lett meg a pénz – mondta a főosztályvezető. Csak akkor hibát követett el az önkormányzat, a bevételkiesés 1,7 milliárd forintos öszszegére nem tett intézkedést: nem zárolta a kiadási oldalon, jegyezte meg a szakember.

ÉM-HM


Miskolc - Miben más az elvonás, mint a zárolás?


Miskolc - A dologi kiadásokból már igen nehezen tudnak spórolni a városi intézmények.


Miskolc (MTI) - Nyolcmilliárd forint svájci frank alapú kötvény terheli a csaknem 30,4 milliárd forint adóssággal küzdő miskolci önkormányzatot - mondta az MTI-nek Dobos Tímea, a polgármesteri hivatal szóvivője.


Miskolc - 1 milliárd 926 millió 942 ezer forintot zárolt a költségvetésben a miskolci testület.


Miskolc - Az oktatás, a maga 880 millió forintjával magasan vezeti a zárolási listát.


Miskolc - A csütörtöki rendkívüli közgyűlési ülésen kilenc témát tárgyaltak az önkormányzati képviselők Miskolcon.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!