Magyarország

2011.10.27. 20:13

HÖOK-tüntetés - Távozzon Hoffmann Rózsa!

Budapest, 2011. október 27., csütörtök (MTI) - Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár menesztését sürgették a hallgatók azon a budapesti tüntetésen, amelyen a készülő felsőoktatási törvény, a tervezett hallgatói szerződés és a "bújtatott" tandíj ellen tiltakoztak.

Budapest, 2011. október 27., csütörtök (MTI) - Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár menesztését sürgették a hallgatók azon a budapesti tüntetésen, amelyen a készülő felsőoktatási törvény, a tervezett hallgatói szerződés és a "bújtatott" tandíj ellen tiltakoztak.

Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke a szervezők által mintegy tízezer fősre becsült tömeg előtt úgy fogalmazott: másfél év után egyértelműen látjuk, hogy a felsőoktatás háza táján "rossz ácsokra és kőművesekre" bízták a munkát. Ha omlik a vakolat, ha dőlnek a falak és lassan a fejünkre szakad a tető, nincs más megoldás, új szakembert kell hívni - mondta a HÖOK vezetője a Nemzeti Erőforrás Minisztérium épülete előtt tartott demonstráción.

Mint hangsúlyozta, ma olyan oktatáspolitikára és vezetőkre van szükség, akik építeni akarnak a múltra, de nem a múltban, hanem a jelenben élnek, akik a hallgatókra nem szükséges rosszként, hanem partnerként tekintenek a felsőoktatás minőségi megújításában. Akik képesek cselekedni, nyitottak, mert tudatában vannak, hogy a jövőt nem szabad nélkülünk építeni - fogalmazott Nagy Dávid a demonstráción, amely a Kicsi, gyere velem rózsát szedni című slágerrel, majd a Himnusz eléneklésével vette kezdetét.

A HÖOK elnöke beszélt arról is, azért jöttek a minisztérium elé, hogy végre az ott dolgozók is meghallják, ebből elég volt. Rámutatott, az önköltség bevezetése zsákutca, nem szolgálja a nemzet felemelkedését, szerinte téved, aki azt gondolja, hogy el akarják hagyni Magyarországot.

"Nem leláncolni kell minket, hanem lehetőséget adni arra, hogy szülőföldünkön maradhassunk" - fogalmazott.

Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke a fiatal orvosok támogatását tolmácsolta a minőségi felsőoktatásért folytatott harcban. Mint mondta: fontos, hogy közösen határozzák meg, milyen keretek között szeretnének élni, tanulni. Nem csak élhető magyar egészségügyre, hanem élhető felsőoktatásra van szükség - hangsúlyozta.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta, ha eredményt akarnak elérni, akkor össze kell fogni. Az érdekvédő arra a kérdésre vár feleletet Hoffmann Rózsától, nem gondolja-e, hogy ideje felállni.

A demonstrációra norvég hallgatók videóüzenetet küldtek, szolidaritását fejezte ki a 38 országot tömörítő európai hallgatói szervezet, ESU elnöke is. Allen Pal "csúnya mérföldkőnek" nevezte a magyar felsőoktatási törvény tervezetét, amely morálisan és gazdaságilag is elszegényítene egy generációt. Hozzátette: arra kérik az Európai Bizottságot, vizsgálja meg a magyar kormány tervezetét, amellyel röghöz kötné a hallgatókat.

A demonstrációra az ország szinte minden pontjáról érkeztek hallgatók, akiket egy-egy szál rózsával vártak a szervezők. A tömeg a Szalay utcát végig betöltötte, egészen a Néprajzi Múzeum hátuljáig értek a részt vevők.

A diákok transzparensein egyebek között a "Mindenhol jó, de legjobb itthon"; "Fizetett rabsággá váljon a felsőoktatás?"; "Életpályát, ne röghöz kötést"; "Ne hallgass, hallgató!"; "Felsőoktatás: több száz évet megélt, de egy pillanat alatt végzett vele egy gyilkos rózsa tövise" felirat volt olvasható.

A tüntetés végén a hallgatók egy, a színpad közepén elhelyezett koporsóval jelképesen búcsút vettek a felsőoktatástól. A koporsónál az egyes intézmények képviselői helyeztek el koszorút.

A mintegy kétórás demonstráción megjelent több kutatóegyetemi rektor, illetve Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia elnöke is.

A HÖOK elnöke és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerdai találkozójuk után egybehangzóan arról beszéltek, hogy jelentősen közeledtek az álláspontok a készülő felsőoktatási törvényről tartott egyeztetésükön.

Navracsics Tibor a sajtótájékoztatón azt mondta, nyilvánvalóvá vált, egyetértés van abban, hogy olyan törvényt szeretnének, amely lehetővé teszi, hogy a magyar felsőoktatás még versenyképesebbé váljon Európában, és bővülő lehetőségeket nyújtson a tanulás során és az elhelyezkedéskor.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter kiemelte: ha a rektorok sem emelnek kifogást, úgy az egyetértési jogot biztosítani lehet a hallgatói önkormányzatok számára a tanulmányi és vizsgaszabályzat, illetve a szociális ellátások területén. Kitért arra is, hogy a nem százszázalékosan államilag finanszírozott helyeknél egy új diákhitel-konstrukcióban gondolkodnak, egy olyan költségvetési megoldásban, amellyel a jegybanki alapkamatnál kedvezőbb kondíciókkal nyújtanának kölcsönt a hallgatóknak.

Nagy Dávid a szerdai sajtótájékoztatón azt mondta: "megértettük a kormány álláspontját, és azt hiszem, a kormány is megértette a mi kifogásainkat, elkezdtük a közös megoldás keresését". Kérdésre válaszolva ugyanakkor közölte: a csütörtöki demonstrációt megtartják.

Arról, hogy ezek után szükségesnek tartják-e még az egyeztetést Hoffmann Rózsával, úgy nyilatkozott: az elvekben egyeztettek a miniszterrel, de nem zárkóznak el attól, hogy a továbbiakban tárgyaljanak a felelős államtitkársággal.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!