Magyarország

2011.10.20. 19:37

Mesterházy Attila: az MSZP erősödik a viták lezárásával

Komló, 2011. október 20., csütörtök (MTI) - Mesterházy Attila szerint az MSZP a jelenleginél erősebb és sikeresebb lehet a belső vitáinak lezárásával.

Komló, 2011. október 20., csütörtök (MTI) - Mesterházy Attila szerint az MSZP a jelenleginél erősebb és sikeresebb lehet a belső vitáinak lezárásával.

"Ez az, amit gyorsan meg kell oldanunk. A vita lezárását és azt, hogy egységes, határozott fellépést mutassunk a választók irányába" - fogalmazott a pártelnök csütörtökön, Komlón tartott sajtótájékoztatóján a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform MSZP-ből való távozásának lehetőségére utalva.

Mint mondta, a szimpatizánsaik és a bizonytalan szavazók oldaláról erős elvárás, hogy teljes erőbedobással az alternatíva-állításra, szakmai programok bemutatására, valamint a kormány éles, kemény kritikájára koncentráljanak.

Mesterházy Attila megismételte a volt kormányfővel folytatott tárgyalása után tett nyilatkozatát, miszerint a megbeszélés megerősítette benne, hogy a platform vezetése lélekben meghozta a döntést a szocialista pártból és a frakcióból való kilépésről.

"Ha ez bekövetkezik, azt az MSZP tudomásul fogja venni. Én személy szerint abban vagyok érdekelt, hogy kulturált, békés formában történjen és minél gyorsabb legyen" - közölte.

Úgy vélte: utóbbi azért s fontos, hogy mindkét formáció arra tudjon koncentrálni, ami közös érdeke, az Orbán-kormány leváltása 2014-ben. Ehhez pedig szükség van arra, hogy az emberek hétköznapi gondjairól és a maguk által jónak tartott alternatívákról tudjanak beszélni, ne pedig állandóan a belső ügyeikről.

Mesterházy Attila arra az újságírói kérdésre, hogy mit gondol, mennyi szavazót vihet el a platform az MSZP-től, azt válaszolta: bátor lenne, ha ezt megbecsülné, szerinte a kérdésről a 2014-es választásokig értelmetlen beszélni.

Gyurcsány Ferenc a Mesterházy Attilával folytatott csütörtöki tárgyalása után azt mondta: lényegesen nagyobb az esélye annak, hogy a platform távozik az MSZP-ből, mint hogy a szocialista pártban marad. Azt ígérte: döntésüket szombaton, a platform egyéves születésnapján jelentik be.

Mesterházy Attila Komlón gazdaságpolitikai kérdésekkel kapcsolatban kitért arra, hogy felszólították a kormányt a jövő évi költségvetés-tervezet visszavonására és átdolgozására, mert megítélésük szerint az az elszegényedés költségvetése, és több, abban kitűzött cél láthatóan nem lesz tartható.

"Jövőre brutális megszorítások sora vár a magyar emberekre. Olyan megszorítások sora, melyek a rendszerváltás óta nem voltak Magyarországon. Ráadásul azok vállára tesznek több terhet, akik már amúgy is nehezebb körülmények között élnek" - mondta.

Mesterházy Attila hangsúlyozta: a szocialisták igazságos adórendszert, valamint gazdasági növekedést és munkahelyteremtést szolgáló büdzsét javasolnak, ennek érdekében szeretnék elérni például a munkára rakódó járulékok 3 százalékos csökkentését.

Az MSZP elnöke rossznak nevezte a munka törvénykönyvének koncepcióját, mert a párt szerint az nem segíti a foglalkoztatás bővülését, de tovább növeli a munkavállalók kiszolgáltatottságát.

"Néhány kérdésben visszakozott ugyan a kormány, de sokkal jobb lenne, ha érdemi párbeszédet és egyeztetést követően kompromisszumos javaslatokkal élne. Úgy látszik azonban, hogy semmiféle tartalmi egyeztetésre nem hajlandó" - mondta Mesterházy Attila, aki úgy látja: a munka törvénykönyvének módosítására vonatkozó koncepció így a munkaadóknak és a munkáltatóknak kedvez.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!