Magyarország

2011.10.22. 13:06

Védőoltás: jobb minél hamarabb

Borsod-Abaúj-Zemplén megye - Már folyamatosan figyelik az influenzaszerű megbetegedéseket az orvoshoz fordulók körében.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye - Már folyamatosan figyelik az influenzaszerű megbetegedéseket az orvoshoz fordulók körében.A 2011/2012-es influenzaszezon vakcinái ugyanazon összetevőkből állnak, mint az előzőé. Azoknak is fontos beoltatniuk magukat, akik tavaly is megtették, hiszen a védőoltás generálta ellenanyagok szintje egy év alatt lecsökken, s már nem nyújtanak kellő védelmet. Új mutáns influenzavírus feltűnése nem várható, valószínűbb, hogy a két éve fertőző A/H1N1 vírus nagyobb változás nélkül még egy-két évig cirkulál, állítják a szakmai közlemények.

Három fölött, három alatt

Az idei szezonban sem változnak egyébként a szabályok: az ingyenes, országosan 1,3 millió adag védőoltást főleg a krónikus betegek és a 65 év felettiek, valamint az egészségügyi dolgozók kérhetik a háziorvosoktól. Megyénk a 3 éven felüliek oltására 85 000 adag térítésmentes Fluval AB oltóanyagot, a (6 hó-35 hó közötti) gyermekek influenza elleni védőoltására 350 adag Vaxigrip Junior oltóanyagot kapott. Az oltóanyagot már kiszállították a Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv kistérségi intézeteibe a héten, így a háziorvosok, és házi gyermekorvosok folyamatosan igényelhetik a térítésmentes oltásra jogosult betegeik számára. Az oltásokat minél hamarabb el kell kezdeni, de időközben kialakuló esetleges járvány nem akadálya az oltások beadásának, tájékoztatott dr. Papp Erzsébet megyei járványügyi osztályvezető.

Gyekorlatilag és elvileg

Az egészségesek a térítéses influenza elleni vakcinát - elvileg - a patikákban vásárolhatják meg: egy oltóanyag ára gyártótól függően 1-4 ezer forint között mozog. Az oltás beadásáé – jogszabályok szerint – a háziorvosok annyi pénzt kérhetnek, amennyibe a vakcina került.

- ÉM-SzK -


TÉNYBOX: Ahol adnak rá

Már nemcsak a multinacionális vállalatok, hanem egyre több kis- és középvállalat nemcsak a vakcinát, hanem avédőoltás beadását is biztosítja munkaidőben a vállalat székhelyén: mindez a két éve hatályos új szabályozás miatt már adómentes természetbeni juttatásként számolható el. A vakcina beszerzéséhez kapcsolódó általános forgalmi adót a társaságnak be kell fizetnie – teljes adómentességet így nem élvezhet -, az oltási szolgáltatást ugyanakkor adómentes körbe sorolja az általános forgalmi adóról szóló törvény. Személyi jövedelem-adót és járulékot viszont nem kell fizetni utána.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!