Magyarország

2012.01.22. 13:11

A Pampa nevet kapta a szegedi lámacsikó

Szeged, 2012. január 22., vasárnap (MTI) – A Pampa nevet kapta a Szegedi Vadasparkban január 2-án született lámacsődör; az esztendő első állatkerti jövevényének elnevezésére névpályázatot írt ki az intézmény, melyre összesen 306 javaslat érkezett.

Szeged, 2012. január 22., vasárnap (MTI) – A Pampa nevet kapta a Szegedi Vadasparkban január 2-án született lámacsődör; az esztendő első állatkerti jövevényének elnevezésére névpályázatot írt ki az intézmény, melyre összesen 306 javaslat érkezett.Veprik Róbert igazgató elmondta, akadt, aki azt szerette volna, hogy a kis lámát Caligulának vagy Teofilnak kereszteljék, a gondozóknak azonban a Pampa elnevezés, a nyolcesztendős szegedi Tóth Eszter Luca ötlete tetszett legjobban.

Pampa egyébként, ahogy egy teveféléhez illik, születését követően nagyon hamar lábra állt, és édesanyjával, valamint nővéreivel együtt rövidesen látható lesz a Vadaspark dél-amerikai részének kifutójában

A szegedi állatkert egyik különlegessége, hogy az óvilági kétpúpú teve mellett valamennyi dél-amerikai tevefélét bemutatja, a lámát, annak ősét, a guanakót, a vikunyát és háziasított változatát, az alpakát is.

A közönség kedvenc állatai szélsőséges időjárású napokon is láthatók, hiszen - a tevefélékre általánosan jellemzően - rendkívül szívósak, jól viselik az ilyesfajta viszontagságokat.

A Bolíviában, Peruban, Ecuadorban, Chilében és Argentínában háziállatként tartott lámát az indiánok tenyésztették ki a guanakóból teherhordónak. Emellett húsát, gyapját, bőrét is hasznosítják, valamint faggyújából gyertyát készítenek, szárított trágyáját eltüzelik. A lámákat általában kétévente nyírják, egy állat 3-3,5 kilogramm gyapjút ad, amelyből ruhákat, kötöttárut, szőtteseket, szőnyegeket és kötelet készítenek.

A láma rendkívül szívós, a szomjazást is jól tűri, ezért ideális teherhordó az Andok kopár vidékén. A 120-150 kilogrammos állatok 45-60 kiló terhet cipelve naponta 25 kilométert is meg tudnak tenni.

 

 

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!