Magyarország

2012.03.25. 20:20

Két embert elgázolt, majd elhajtott egy román férfi Nagykanizsán

Nagykanizsa, 2012. március 25., vasárnap (MTI) - Nagykanizsán két embernek is eltörte a lábát autójával, majd megállás nélkül elhajtott az a román férfi, aki azután gázolta el haragosait, hogy összeszólalkozott velük - tudta meg az MTI vasárnap a helyszínen.

Nagykanizsa, 2012. március 25., vasárnap (MTI) - Nagykanizsán két embernek is eltörte a lábát autójával, majd megállás nélkül elhajtott az a román férfi, aki azután gázolta el haragosait, hogy összeszólalkozott velük - tudta meg az MTI vasárnap a helyszínen.Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI információját megerősítve elmondta: egy 10-12 fős román társaság tagjai közül két férfi szóváltásba került egy harmadikkal. Ez utóbbi távozni akart a helyszínről, ezért beült a kocsijába.

A rendőrség első információi szerint a másik két férfi próbálta megállítani a már mozgó járművet, de az mindkettőjüket elsodorta, így kerültek a kocsi alá. Az autót vezető 25 éves férfi ezután megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott.

A szóvivő hozzátette: a két elgázolt férfit a nagykanizsai kórházba szállították, mindkettőjüknek eltörött a lába.

A zalai rendőrök az ország más rendőri egységeit is értesítve keresik a román rendszámú, szürke színű Volkswagen Passat gépkocsit, valamint a bűncselekményt elkövető 25 éves autóvezetőt.

Az MTI más forrásból úgy tudja: a román sérültek egyike 23 éves, a másik 35 éves. Mindkettőjüket nyílt sípcsonttöréssel kezelik.

 

 

 

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!