Magyarország

2012.05.18. 19:23

Lemondott a betegszállítók egyesületének elnöke

Budapest, 2012. május 18., péntek (MTI) - Lemondott posztjáról Bíró Ferenc, a Mentők és Betegszállítók Egyesületének (MBOE) elnöke pénteken.

Budapest, 2012. május 18., péntek (MTI) - Lemondott posztjáról Bíró Ferenc, a Mentők és Betegszállítók Egyesületének (MBOE) elnöke pénteken.

Bíró Ferenc az MTI-nek azt mondta: a következő elnökválasztásig ügyvezető elnökként tevékenykedik az egyesületben. Döntésének okairól nem kívánt beszélni. Hozzátette: egyesületük szóvivőjének megválasztották Duschanek Pétert. A jövőben az MBOE-t érintő kérdésekről ő nyilatkozik.

Duschanek Péter az MTI-nek péntek délután későbbre ígért tájékoztatást a folyamatban lévő ügyekről. Azt azonban hangsúlyozta: egyesületük számára továbbra is az a legfontosabb, hogy a rászorultaknak biztosítsák a zavartalan és biztonságos betegszállítást. Ahogy eddig is, úgy a jövőben is arra törekszenek, hogy az Országos Mentőszolgálattal konstruktív megoldást találjanak a betegszállítások irányításához kötődő problémákra.

Az Országos Mentőszolgálat vette át január elsejével előbba megye határokon átívelő, majd májustól az ország valamennyi betegszállításának irányítását. Az MBOE többször is felszólalt ez ellen a döntés ellen. Bíró Ferenc közvetlenül a május elsejei átállás előtt az MTI-vel azt közölte: a betegszállító szervezetek és informatikai szakemberek véleménye szerint az általuk jelenleg ismert bevezetendő irányítói program még nem alkalmas az irányításra. Véleményük szerint még 3 hónapig tesztelni kellett volna az új irányító rendszert.

Az átállás ennek ellenére megtörtént. Múlt csütörtökön több sajtóorgánum arról számolt be, hogy a mentőszolgálat irányítása alatt még mindig akadozik a betegszállítás. Beneda Attila, az egészségügyi államtitkárság kabinetfőnöke az MTI-vel azt közölte: egyetlen egészségügyi szolgáltatótól vagy háziorvostól sem érkezett jelzés, hogy problémák lennének a betegszállítással. Beneda Attila azt mondta: zavarkeltés folyik, csak azt nem tudni, milyen érdekből. Kitért továbbá arra is: bár kérte, hogy a betegekre tekintettel ne keltsenek pánikot, az MBOE elnöke több körlevelet küldött, amelyben az állt: ahol találnak olyan beteget, akit nem vittek el időben, és hajlandó névvel is nyilatkozni, akkor jelentsék.

Az MBOE múlt pénteki közleményében visszautasította "a zavarkeltés vádjait". Mint kifejtették, az átvétel előtt, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, az Országos Mentőszolgálat és az MBOE részvételével tartott utolsó egyeztetésen a betegszállítók vállalták, hogy az irányítást a mentőszolgálat főigazgatója által kiadott, A betegszállítás irányításának folyamata című irányelv szerint végzik, és a mentőszolgálat munkáját "maximálisan segítik".

Mártai István, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója ezzel kapcsolatban egy múlt szombati sajtótájékoztatón azt mondta: az Országos Mentőszolgálat megyei szintű vezetői az irányítás átvétele óta minden nap egyeztetnek, s ha valami gonddal szembesülnek, azonnal felveszik a kapcsolatot az érintett betegszállító szervezettel. Hozzátette: "közös ügyük", hogy megoldják a problémát", ezért megbeszélésre hívták az MBOE elnökét.

 

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!