Magyarország

2012.05.17. 16:55

Olcsóbb és korszerűbb börtönökre lenne szükség Kulcsár József (Fidesz) szerint

Budapest, 2012. május 17., (MTI) - Kulcsár József fideszes országgyűlési képviselő szerint a hazai börtönök rekonstrukciójával és az intézmények önfenntartásának továbbfejlesztésével lehetne hatékonyan csökkenteni a túlzsúfoltságot és a fogva tartottak ellátási költségeit.

Budapest, 2012. május 17., (MTI) - Kulcsár József fideszes országgyűlési képviselő szerint a hazai börtönök rekonstrukciójával és az intézmények önfenntartásának továbbfejlesztésével lehetne hatékonyan csökkenteni a túlzsúfoltságot és a fogva tartottak ellátási költségeit.A rendészeti bizottság tagja a hazai börtönök harmadának megtekintése során összegyűjtött tapasztalatait összegezve a Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai épülete előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az elmúlt években elindult fejlesztési programok kiszélesítésére lenne szükség ahhoz, hogy ne csak a rabok, hanem a dolgozók munkahelyi-szociális körülményi is javuljanak.

Kulcsár József utalt arra, hogy a magyarországi börtönök 90 százalékát még az 1800-as évek végén építették, így - mint fogalmazott - az épületekre ráférne egy renoválás, egy olyan korszerűsítés, amelyet az elmúlt években elkezdtek néhány intézménynél.

Problémának tartja azt is, hogy az intézményeknek csak egy része önellátó, így a teljes étkeztetést, vagy az alapanyagok beszerzését külső cégeken keresztül tudják lebonyolítani, ezért fontosnak tartaná, hogy más fegyintézményekben megtermelt alapanyagok felhasználásával saját konyhán készített ételekkel lássák el a fogva tartottakat, így a napi 8-10 ezer forintos költségeket jelentősen lehetne csökkenteni.

Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi, közel 140 százalékos telítettségű börtönökben miként látja a rabok túlzsúfolt elhelyezési körülményeinek javítását, úgy válaszolt, az intézmények korszerűsítése mellett új intézmények építésére lenne szükség, így a közeljövőben Miskolcon épül majd egy teljesen új és korszerű büntetés-végrehajtási intézet. A komolyabb elhelyezési problémát az országgyűlési képviselő nem a jogerősen elítélt, hanem az előzetes letartóztatásban lévők esetében látja, és itt tartja indokoltak a kérdés sürgősebb kezelését.

Arra az újságírói kérdésre, hogy hallott-e panaszt a fogvatartottak részéről ellátás vagy bánásmód miatt, felidézve Tasnádi Péter egy napokban tett sajtónyilatkozatát, amely szerint horogkeresztes és rasszista fegyőrök naponta megalázzák a fegyintézetben, úgy fogalmazott: rengeteg, mintegy hétezer rendes és tisztességes ember dolgozik a büntetés-végrehajtásban. Az idézett sajtónyilatkozatot "marhaságnak" nevezte, és véleménye szerint az újságíró egyáltalán nem győződött meg az információ hitelességéről.

Kulcsár József elmondta, hogy a magyarországi 34 fegyintézetből eddig tízben tett látogatást, de tervei szerint valamennyi intézményt végiglátogatja, hogy személyesen győződjön meg a hazai börtönviszonyokról. Eddig a váci, a kalocsai női, a tiszalöki és több budapesti fegyintézményben gyűjtött helyszíni tapasztalatokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!