Magyarország

2012.06.11. 17:43

OGY - Eltörölte a parlament az idén bevezetett katasztrófavédelmi hozzájárulást

Budapest, 2012. június 11., hétfő (MTI) - Az Országgyűlés hétfőn a katasztrófavédelmi törvény összes olyan rendelkezését hatályon kívül helyezte, amely összefüggésben áll a katasztrófavédelmi hozzájárulással.

Budapest, 2012. június 11., hétfő (MTI) - Az Országgyűlés hétfőn a katasztrófavédelmi törvény összes olyan rendelkezését hatályon kívül helyezte, amely összefüggésben áll a katasztrófavédelmi hozzájárulással.

A képviselők 253 igen szavazattal, egy nem ellenében és 89 tartózkodás mellett döntöttek az év elején bevezetett teher eltörléséről.

A Rogán Antal fideszes frakcióvető és több más kormánypárti politikus által jegyzett módosítás azzal indokolja a katasztrófavédelmi hozzájárulás megszüntetését, hogy annak meghatározása sok esetben teljesen lehetetlen volt, így az mindössze egy jelentős többletköltséget jelentett a fizetésre kötelezetteknek.

A fideszes és KDNP-s képviselők indítványukban emlékeztetnek: a katasztrófavédelemről szóló, illetve az ahhoz kapcsolódó törvények tavalyi módosítása után 2012-től kellett katasztrófavédelmi hozzájárulást fizetniük a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemeknek.

A hozzájárulást a veszélyes tevékenységből eredő árbevétel után kellett megfizetni, azonban ha ez nem volt kimutatható, akkor az adó alapja a hozzájárulást fizető társaság teljes nettó árbevétele volt.

A törvénymódosítás kezdeményezői utóbbi rendelkezést minősítették jogbiztonságot sértőnek, mondván: sok esetben teljesen lehetetlen megállapítani a katasztrófavédelmi hozzájárulás mértékét, ezért az ellentétbe került a jogalkotó eredeti szándékával, vagyis, hogy a fizetési kötelezettség arányban álljon a veszélyes tevékenységgel. Emellett megjegyezték azt is, hogy a kisebb vállalkozásoknak a hozzájárulással járó adminisztráció is aránytalanul nagy terhet jelentett.

A katasztrófavédelmi hozzájárulás mértéke a most hatályon kívül helyezett jogszabály alapján az adóalap 0,1 százaléka volt, az összeg legfeljebb negyedét azonban a veszélyes tevékenység jelentette kockázat csökkentésére lehetett fordítani.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!