Magyarország

2012.08.30. 17:15

BRFK: újabb vádemelési javaslat az Andrássy úti ingatlanok ügyében

Budapest, 2012. augusztus 30., csütörtök (MTI) - A rendőrség újabb három Andrássy úti ingatlannal kapcsolatban állapította meg a hűtlen kezelés bűntettének elkövetését, és 21 emberrel szemben javasolt vádemelést - közölte a rendőrség a honlapján csütörtökön.

Budapest, 2012. augusztus 30., csütörtök (MTI) - A rendőrség újabb három Andrássy úti ingatlannal kapcsolatban állapította meg a hűtlen kezelés bűntettének elkövetését, és 21 emberrel szemben javasolt vádemelést - közölte a rendőrség a honlapján csütörtökön.

Az ingatlanokkal kapcsolatban a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi főosztálya befejezte, az erre vonatkozó nyomozati iratokat csütörtökön adták át a Fővárosi Főügyészségnek.

A police.hu oldalon olvasható közlemény szerint a nyomozók 21 emberrel szemben éltek vádemelési javaslattal. A Magyar Nemzet csütörtöki cikke szerint az egyik gyanúsított Verók István, Terézváros volt MSZP-s polgármester.

Közölték, az elvégzett alapos és széleskörű adatgyűjtés, valamint az igazságügyi ingatlanforgalmi szakértői vélemények szerint a volt önkormányzati tisztségviselők és képviselők által elkövetett bűncselekményekkel okozott vagyoni hátrány mintegy 2,3 milliárd forint.

Az ügyben Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya további ingatlanokkal összefüggésben tervez újabb gyanúsításokat a közeljövőben - olvasható.

Emlékeztettek, a BRFK eljárást folytat többrendbeli, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt több, a főváros VI. kerületi önkormányzatának tulajdonában álló ingatlan elidegenítése ügyében.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!