Magyarország

2012.11.17. 11:33

Megkezdődött az LMP kongresszusa

Budapest, 2012. november 17., szombat (MTI) - Zárt ajtók mögött megkezdődött az LMP kétnapos kongresszusa, amelyen a résztvevők többek között az együttműködésről és ezen belül a szövetségesi politikáról is döntenek.

Budapest, 2012. november 17., szombat (MTI) - Zárt ajtók mögött megkezdődött az LMP kétnapos kongresszusa, amelyen a résztvevők többek között az együttműködésről és ezen belül a szövetségesi politikáról is döntenek.

A rendezvényt a Csillebérci Ifjúsági és Szabadidőközpontban, egy tornacsarnokban tartják.

A delegáltak már reggel kilenc óra előtt érkezni kezdtek a regisztrációhoz. Az LMP kongresszusát - annak ellenére, hogy az asztalokat a párt színeit idéző zöld terítőkkel takarták - mégis a sárga uralja. A megjelentek sárga karszalagot, kitűzőt és szavazólapot kaptak. Emellett feltűnt a tavaly januári kongresszusról ismert peták is: egy lyukas fémkorong, amelyért cserébe annak gazdája két percig beszélhet. Aki hosszabban akar hozzászólni a vitához, az elkérheti bárki petákját, illetve a delegáltak el is ajándékozhatják azokat a nekik szimpatikus felszólalóknak.

A rendezvényre többen is gyerekekkel érkeztek, nekik egy gyermekmegőrzőt is kialakítottak. A kicsik mellett feltűnt két tacskóra hasonlító kutya - az LMP-sek elmondása szerint Berci és Rozi - akik már a kongresszus előtt bebarangolták a termet.

Az országos politikai tanács egyik tagja pedig azzal tette többek számára is emlékezetessé a kongresszust, hogy az eseményre készített kökénylekvárt osztogatott.

"Minden kiderül" válaszolta az újságírók kérdéseire Jávor Benedek frakcióvezető, míg Mile Lajos frakcióvezető-helyettes azt mondta, hogy felkészült delegáltak érkeztek, ezért biztos abban, hogy érdemi döntés születik majd. Ennek tartalmát viszont nem akarta megjósolni.

Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes kijelentette, hogy az LMP a döntés után is egységes marad, mert "azt a szívességet nem tesszük meg Orbán Viktornak, hogy ne legyünk egységesek". Hozzátette, döntést viszont hozniuk kell, mert nem lehet "elkenni" a kérdést, "vagy igent, vagy nemet kell mondani". Az LMP-n belül arról nincs vita, hogy az Orbán-kormányt le kell váltani, azt kell eldönteni, hogy ehhez milyen stratégiát kell megvalósítani - közölte végül.

Schiffer András azt mondta, véleménye szerint estére megszületik a döntés, de azt nem tartotta valószínűnek, hogy ez konszenzusos lesz. Azt viszont leszögezte, hogy a határozatot a párt teljes egésze el fogja fogadni. "Az az érdek, hogy a lebegtetés szűnjön meg, legyen egy világos irány, amerre megyünk" - szögezte le.

Szilágyi Péter arról beszélt, hogy habár vannak benne kétségek, de abban biztos, hogy a résztvevők olyan döntést hoznak, amelyik nem elsősorban az LMP, hanem az ország érdekeit tartja majd szem előtt. Szavai szerint pró és kontra elhangzanak majd érvek az együttműködésről, de mint fogalmazott, úgy gondolja, hogy "a haza lelkiismerete is vagyunk ebben a kérdésben".

A képviselő hangsúlyozta, hogy feltételek nélkül semmiképpen nem lehet belemenni egy együttműködésbe, ezért a kongresszuson azt is el kell dönteni, hogy a pártjuk által követett értékek megvalósíthatóak-e az Együtt 2014-gyel közösen.

A kongresszus szombati napján először a több hónapja tárgyalt stratégiai alternatívák kerülnek napirendre. Heltai László szóvivő az MTI-nek korábban azt mondta, jelenleg öt elképzelés van terítéken, amelyek a teljes önállóságtól a más szervezetekkel való együttműködés különböző formáiig terjednek. Ha a meghívottak az együttműködésre szavaznak, akkor egy külön határozatot is meg kell hozniuk arról, hogy milyen viszonyt alakítsanak ki az Együtt 2014-gyel.

Jávor Benedek frakcióvezető az MTI-nek adott múlt heti interjújában arról beszélt, hogy az LMP-nek el kellene kezdeni a tárgyalásokat az együttműködés lehetőségeiről az Együtt 2014 képviselőivel. A politikus úgy fogalmazott: az együttműködés bármilyen formájáról a párt kongresszusa dönt, ugyanakkor szerinte történelmi felelőtlenség lenne, ha kísérletet sem tennének rá időben, hogy garanciát szerezzenek céljaik megvalósításához.

Mile Lajos, az LMP frakcióvezető-helyettes erre reagálva felelőtlenségnek nevezte, hogy Jávor Benedek a kongresszus előtt nyilatkozott az Együtt 2014-gyel való együttműködés lehetőségeiről. Mile Lajos azt mondta, az is káros, ha a kongresszust megelőzően pártjukból bárki tárgyalásokat kezd bármilyen összefogásról.

Az Együtt 2014 választói mozgalom szerdán felkérte a csatlakozási tárgyalások megkezdésére az LMP-t. Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke, Juhász Péter, a Milla Egyesület elnöke és Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke Jávor Benedek frakcióvezetőnek és a párt választmányi tisztségviselőinek címezte a megkeresést - közölte az Együtt 2014 az MTI-vel.

Az LMP hétvégi kongresszusán a tervek szerint további döntéseket is hoznak. Előreláthatóan szombaton határoznak a parlamenti képviselőjelöltek kiválasztásának és a listaállításnak a szabályairól. Heltai László azt mondta, hogy ezt nem befolyásolja az sem, ha a résztvevők korábban az együttműködés valamelyik formáját választják, mert most csak azt szabályozzák, hogy milyen kritériumok alapján válasszák ki saját jelöltjeiket.

Az LMP-sek a vasárnapi napirend szerint a párt alapszabályán hajtanak végre kisebb módosításokat, illetve szervezeti átalakításokról, például a pártigazgatói poszt létrehozásáról szavaznak.

-MTI-

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!