Magyarország

2012.12.30. 11:27

A Balatoni Korona beváltotta az előzetes reményeket

Veszprém, 2012. december 30., vasárnap (MTI) - Beváltotta a Balatoni Korona a hozzá fűzött reményeket, már 200 helyen lehet használni az idén március végén bevezetett helyi fizetőeszközt - mondta az MTI-nek Leitold László, a Balatoni Korona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Veszprém, 2012. december 30., vasárnap (MTI) - Beváltotta a Balatoni Korona a hozzá fűzött reményeket, már 200 helyen lehet használni az idén március végén bevezetett helyi fizetőeszközt - mondta az MTI-nek Leitold László, a Balatoni Korona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Az év végén az önkormányzatok összesen 10 millió forint értékben adtak jutalmat Balatoni Koronában, így márciustól az év végéig 10 és 20 millió forint körüli kibocsátást értek el - tájékoztatott az elnök-vezérigazgató.

Elmondta, úgy tervezték, hogy a Balatoni Korona 3-4 év alatt fut fel, ennyi idő kell a széleskörű megismertetéséhez; az idei célt elérték, jövőre nagyobb lépést kell tenni, s el kell érni az 50 millió forintos kibocsátást.

A Balatoni Koronát eddig jobbára a magyar vendégek keresték, a külföldiek még nem igazán fedezték fel.

Leitold László elmondta, hogy a Balatonnál főleg szállodákban és strandokon lehet a helyi fizetőeszközt használni.

Az elnök-vezérigazgató azt reméli, sikerül elérni, hogy a helyi fizetőeszköz bekerüljön a cafeteria-rendszerbe.

A Balatoni Korona az első rendszer, amely többségi önkormányzati részvétellel működik. Az utalvány kibocsátója a Balatoni Korona Zrt., amelyet hét önkormányzat - Veszprém, Várpalota, Balatonfüred, Balatonalmádi, Litér, Tihany és Nemesvámos - alapított a megyei iparkamarával és a Kinizsi Bankkal közösen. A helyi pénz bevezetésének célja, hogy az adott térségben élénkítse a gazdaságot, plusz forrást, likviditást biztosítson a pénzforgalomban résztvevők számára.

-MTI-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!