Magyarország

2013.02.02. 12:55

Egy halálos és nyolc súlyos baleset történt az utakon

Budapest, 2013. február 2., szombat (MTI) - Egy halálos, nyolc súlyos és 22 könnyű sérüléssel végződött közúti közlekedési baleset történt az elmúlt 24 órában az Országos Rendőr-főkapitányság szombat reggeli tájékoztatása szerint.

Budapest, 2013. február 2., szombat (MTI) - Egy halálos, nyolc súlyos és 22 könnyű sérüléssel végződött közúti közlekedési baleset történt az elmúlt 24 órában az Országos Rendőr-főkapitányság szombat reggeli tájékoztatása szerint.Az MTI-nek megküldött országos összesítés szerint egy kihűléses haláleset is történt.

A bűnügyi összegzés szerint a rendőrök összesen kétszáz embert fogtak el, közülük 117-et bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 60-at pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Az elmúlt 24 órában 357 embert állítottak elő, közülük 125-öt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

A rendőrök 35 embert tiltott határátlépés, két-két embert közokirat-hamisítás, illetve embercsempészés miatt fogtak el.

 

 

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!