Magyarország

2013.02.16. 12:29

Székelyzászló-ügy - Martonyi: a román politikai elit egyes megnyilvánulásai veszélyeztetik a két ország együttműködését

Budapest, 2013. február 15., péntek (MTI) - Martonyi János külügyminiszter a székely zászlóval kapcsolatos ügyben azt sérelmezi, hogy a román politikai elit szintjén olyan retorika jelent meg, amely komolyan veszélyezteti a két ország együttműködését.

Budapest, 2013. február 15., péntek (MTI) - Martonyi János külügyminiszter a székely zászlóval kapcsolatos ügyben azt sérelmezi, hogy a román politikai elit szintjén olyan retorika jelent meg, amely komolyan veszélyezteti a két ország együttműködését.A külügyi tárca vezetője erről az M1 Az este című műsorában beszélt pénteken. Mint kifejtette: a székely zászlóval kapcsolatban kialakult ügyben nagyon erőteljes szerepe volt a román médiának, de megjegyezte: voltak józan hangok is. Azt viszont sérelmezik, hogy a román politikai elit szintjén is olyan retorika jelent meg, amely valóban alkalmas arra, hogy komoly sebeket ejtsen a két ország viszonyán, és veszélyeztesse azt az együttműködést, azt a stratégiai partnerséget, amelynek az elmúlt 2-3 évben komoly eredményei vannak. A miniszter hozzátette: bízik benne, hogy "a csata zaja lassan leül", és megpróbálják visszahelyezni a két ország viszonyát erre a pályára.

A miniszter a műsorban kifejtette, hogy a média és diplomácia két külön dolog. Mint mondta: a médiának az a dolga, hogy "hangos legyen", a diplomáciának pedig az, hogy halk, de eredményes. A diplomáciának megfelelő stílusban, de egyértelműen meg kell mondani a véleményét például akkor, amikor az emberi jogokról, egy közösséghez tartozásról, az ehhez tartozó szimbólumokról van szó - tette hozzá.

Martonyi János megjegyezte, hogy vannak véleményeltérések a magyar politikai pártok között és a határon túli magyar pártok között is, de ez most egy olyan pillanat, amikor a legfontosabb a székelyekkel való szolidaritás kifejezése.

Mint mondta: ez nem jogi vita, hanem politikai, erkölcsi kérdés. "Azt kellene figyelembe venni, hogy mikor érzi egy közösség magát jól, mikor érzi magát otthon, és hogyan kell megteremteni annak a lehetőségét, hogy a közösséghez tartozás tudata ezekben az emberekben továbbra is éljen" - fogalmazott a miniszter, hangsúlyozva: "ez teszi őket a közösség teljes jogú tagjaivá".

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a múlt héten beszélt arról, hogy "zászlóháború dúl" a Székelyföldön, mivel Kovászna és Hargita megye kormánymegbízottai körlevélben tiltották meg a székely zászló kitűzését, "szimbolikus agressziónak vagyunk szemtanúi". Németh Zsolt felidézte a román honvédelmi miniszter korábbi szavait, amelyek szerint a székely zászló támadás a román nemzeti jelképek ellen. Az államtitkár arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót.

Eddig a főváros több kerületében, valamint az ország számos településén a helyi önkormányzati hivatal épületére és pénteken az Országgyűlés homlokzatára is kitűzték a székely zászlót.

A román külügyminisztérium sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a magyar hatóságok - Bukarest megítélése szerint - továbbra is olyan jelképes gesztusokat tesznek, amelyek provokálják a román közvéleményt.

Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője az MTI-nek azt mondta: Martonyi János külügyminiszter román kollégájának, Titus Corlateannak küldött levelében személyes találkozó időpontjára tett javaslatot, hogy egyebek mellett a székely zászló használatával kapcsolatban kialakult helyzetet is megvitassák.

 

 

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!