Magyarország

2013.03.20. 09:12

Átadták az Év Befektetője díjakat

Budapest, 2013. március 19., kedd (MTI) - Átadták az Év Befektetője díjakat kedden Budapesten, a kitüntetést a Magyarországon kiemelkedő befektetői teljesítményt nyújtó cégek elismerésére alapította a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA).

Budapest, 2013. március 19., kedd (MTI) - Átadták az Év Befektetője díjakat kedden Budapesten, a kitüntetést a Magyarországon kiemelkedő befektetői teljesítményt nyújtó cégek elismerésére alapította a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA).

Az idén második alkalommal megrendezett díjátadón Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter megköszönte az ország iránt tanúsított befektetői bizalmat, egyben kiemelte: szeretnék elérni, hogy a befektetési állomány tovább növekedjen. A kormány gazdaságpolitikájának fontos célja az adósság csökkentése, a foglalkoztatás bővítése - tette hozzá.

A miniszter szerint a 2013-as évnek a gazdasági növekedésről kell szólnia, és arról, hogy a végrehajtott átalakítások hogyan tudják ezt szolgálni.

Varga Mihály arra biztatta a cégeket, hogy tartsák Magyarországon a pénzüket, fektessenek be itt. A ciprusi mentőcsomagra utalva hangsúlyozta: a magyar kormány soha nem foglalkozott azzal a gondolattal, hogy a bankbetéteket megadóztassa, és nem is kíván hasonló eszközt alkalmazni saját gazdaságpolitikai eszköztárában.

Beszámolt arról a döntésről, hogy a Nemzeti Külgazdasági Hivatal a kereskedőházakkal együtt a külügyi és külgazdasági államtitkársághoz kerül.

Dobos Erzsébet, a HITA elnöke elmondta, hogy tavaly az egyedi, nagy értékű tranzakciók nélkül számolva 3 milliárd euró közvetlen tőkebefektetés érkezett Magyarországra, így a közvetlen külföldi tőkebefektetés (FDI) állomány elérte a 75,4 milliárd eurót. Magyarország a közép-európai térségben Csehország után a második helyen áll az egy főre jutó befektetések összegét tekintve, GDP-arányosan pedig Magyarország az első helyen van - mutatott rá.

A HITA tavaly 89 befektetési projektet kezelt, ha mindegyik a terveknek megfelelően valósul, az 1,2 milliárd euró tőkét hozna Magyarországra, és ez több mint 15 ezer munkahelyet eredményezte - mutatott rá Dobos Erzsébet.

Az Év Befektetője díjakat nyolc kategóriában osztották ki a gálaesten.

Az év legnagyobb volumenű zöldmezős beruházása díjat a Procter and Gamble vette át a Gyöngyösön megvalósuló, közel 85 millió dollár értékű, 150 új munkahelyet biztosító beruházásának köszönhetően.

Az év legnagyobb volumenű bővítése kategóriában az Ibiden győzött, két dunavarsányi beruházásuk összértéke 104 millió euró, az általuk létrehozott új munkahelyek száma 350.

Az év legtöbb munkahelyet teremtő vállalata címet a Bridgestone nyerte el. A Bridgestone Tatabánya Termelő Kft., a japán Bridgestone Tire gépjárműabroncs-gyártó cég leányvállalata 267 millió euró értékű kapacitásnövelő befektetéssel 505 új munkahelyet teremt tatabányai gyártóüzemében.

Az év legnagyobb regionális szolgáltató központját létrehozó vállalata kategória győztese a Systemax. Az IT-termékek forgalmazásával foglalkozó, a New-York-i értéktőzsdén jegyzett amerikai nagyvállalat 200 új munkahelyet teremtő pénzügyi szolgáltató központot hoz létre Magyarországon.

Az év legnagyobb mértékben bővülő regionális szolgáltató központja díjat az Avis Budget Group BSC kapta. A cég az elsők között telepített Magyarországra regionális szolgáltató központot. A 600 főt foglalkoztató központ az elmúlt kilenc év során folyamatosan fejlődött, most 235 új munkahelyet teremtő beruházással bővíti szolgáltatási körét.

A K+F együttműködésért díj nyertese az Audi Hungaria Motor Kft. A díj odaítélésével a szakmai zsűri a vállalat és az egyetemek, illetve kutatóintézetek kapcsolatát is értékelte.

Az év legjobb ipari parkja kategóriában a Pécs Déli Ipari Park lett a nyertes. Az elbírálásnál a szakmai zsűri figyelembe vette az ipari park és a helyi önkormányzat befektetés-ösztönzés területén kifejtett erőfeszítéseit.

Az év magyar beszállítója díjat a Csaba Metál Zrt. nyerte. A száz százalékig magyar magántulajdonban lévő vállalkozás gépjárműipari beszállítóként világszínvonalú fejlesztést hajtott végre.

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!