Magyarország

2013.03.29. 18:46

Fidesz-székház - Fidesz: ha nincs erőszakos betörés, nem lenne törvényes kihallgatás sem

Budapest, 2013. március 29., péntek (MTI) - Nem a Fidesz, hanem a rendőrség hallgatta ki pénteken a csoportosan elkövetett garázdaság ügyében indított nyomozás során azokat az embereket, akik március 7-én erőszakosan és törvénytelenül betörtek a Fidesz-székházba - közölte a Fidesz sajtóirodája pénteken az MTI-vel.

Budapest, 2013. március 29., péntek (MTI) - Nem a Fidesz, hanem a rendőrség hallgatta ki pénteken a csoportosan elkövetett garázdaság ügyében indított nyomozás során azokat az embereket, akik március 7-én erőszakosan és törvénytelenül betörtek a Fidesz-székházba - közölte a Fidesz sajtóirodája pénteken az MTI-vel.

"Ha nincs erőszakos betörés, nem lenne törvényes kihallgatás sem - ilyen egy jogállam" - hangsúlyozzák a közleményben.

A Fidesz arra reagált, hogy az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért (PM) Választási Szövetség véleménye szerint a kormánypárt "a legsötétebb kádári módszereket használja az ellenzéki hangok elnémítására". Szabó Tímea, a PM társelnöke erről azzal kapcsolatban beszélt az MTI-nek, hogy péntek reggel a rendőrök előállítottak a Hallgatói Hálózat (HaHa) két aktivistáját, akik március elején részt vettek a Lendvay utcai Fidesz-székház udvarának "elfoglalásában".

A Fidesz arra kéri a PM-et "mint Bajnai Gordon bábját, hogy ahelyett, hogy a Fidesznek üzengetne, inkább hívja vissza Bajnai katonáit, akik szombaton ismét a Fidesz székházához vonulnak, miközben a magyar emberek békés ünnepre készülnek. Sem az előttünk álló ünnepen, sem azon túl, Magyarország nem kér többet az erőszakos és szélsőséges akciókból" - áll a Fidesz közleményében.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata pénteken az MTI megkeresésére azt közölte, hogy három embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként a Fidesz Lendvay utcai székházának elfoglalásával kapcsolatban. Tájékoztatásuk szerint március 7-én a fővárosi VI. kerületi Lendvay utcában történt "székházfoglalás" és az azt követő események miatt tett feljelentések alapján csoportosan elkövetett garázdaság, illetve kényszerítés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárásokban a Budapesti Rendőr-főkapitányság folyamatosan hajt végre nyomozati cselekményeket.

Az előállítások során kényszerintézkedés nem történt. A három ember közül egy nem tett vallomást, ketten panasszal éltek a gyanúsítás ellen. Személyi szabadságot korlátozó intézkedés nem történt - írta az ORFK.

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!