Magyarország

2013.03.11. 11:59

Kétmilliárdnyi fejlesztés a Dél-Mátrában

Gyöngyös, 2013. március 11., hétfő (MTI) - Közel kétmilliárd forintnyi beruházás valósult, illetve valósul meg a Dél-Mátra Közhasznú Egyesület 24 tagtelepülésén a vidékfejlesztési pályázati források bevonásával - tájékoztatta a körzet fideszes országgyűlési képviselője hétfőn az MTI-t.

Balázs József közölte, templomok újultak meg, kiépítettek több térfigyelő rendszert, illetve integrált közösségi terek jöttek létre.

Elmondta: a térség templomai közül megszépült vagy korszerűbbé vált a többi között a vécsi, a gyöngyösoroszi, a markazi, az atkári, illetve a gyöngyössolymosi plébániahivatal. Elbírás alatt áll a nagyrédei és a gyöngyöshalászi templom felújítására vonatkozó pályázat.

A környéken nyolc településen épül ki az idén a térfigyelő kamerarendszer, egyebek mellett Nagyrédén és Domoszlón.

Az úgynevezett integrált közösségi szolgáltató terek közül már átadták a gyöngyösoroszit, a gyöngyöstarjánit, a pálosvörösmartit és az abasárit. Ehhez kapcsolódik játszóterek felújítása is.

A források fele - 176 eredményes pályázat nyomán - Leader-támogatás - ismertette Balázs József.

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!