Magyarország

2013.03.01. 14:27

Mintegy 17 ezer külföldi él legálisan a Nyugat-Dunántúlon

Győr, 2013. március 1., péntek (MTI) - A múlt év végén mintegy 17 ezer külföldi élt legálisan a Nyugat-Dunántúlon, létszámuk két év alatt ezerrel nőtt - mondta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) regionális igazgatója pénteki, győri sajtótájékoztatóján.

Győr, 2013. március 1., péntek (MTI) - A múlt év végén mintegy 17 ezer külföldi élt legálisan a Nyugat-Dunántúlon, létszámuk két év alatt ezerrel nőtt - mondta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) regionális igazgatója pénteki, győri sajtótájékoztatóján.

Kovács Gyula közlése szerint Győr-Moson-Sopron megyében jellemzően román és szlovák, Vas megyében román, Zala megyében pedig német és osztrák állampolgárok, valamint - a gyógyfürdők közelében - vagyonos oroszok kérik a tartós letelepedéshez szükséges iratokat.

Jelezte: a külföldiek fele Győr megyében él, negyedük-negyedük Vasban és Zalában. A kérelmezők alig két százaléka nem rendelkezett azokkal a feltételekkel, amelyek kérelmük jóváhagyásához voltak szükségesek.

Szólt arról is, hogy 13 százalékkal, 2944-re csökkent tavaly az uniós országokból érkező kérelmezők száma, míg a közösségen kívülről származóké mintegy felével, 1406-ra ugrott.

Végh Zsuzsanna, a BÁH főigazgatója az eseményen arról beszélt: egyszerre kellett a hivataluknak tavaly megküzdenie a Magyarországra irányuló illegális migráció 2009 óta tartó növekedésével, és a még mindig jellemző tranzitszerepből adódó feladatokkal.

Szólt arról is, a 2012-ben menekültstátust kérelmezők fele még azelőtt eltűnt a magyar hatóságok szeme elől, hogy ügyében döntés született volna. Ők jellemzően olyan nagyobb befogadási tapasztalatokkal és migráns közösségekkel rendelkező, jobb gazdasági lehetőségeket kínáló államokba folytatták útjukat, mint Franciaország vagy Németország.

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!