Magyarország

2013.03.25. 14:31

Rogán: az állampolgársági törvény módosítása nem tudná betölteni célját

Budapest, 2013. március 25., hétfő (MTI) - A Fidesz frakcióvezetője szerint az állampolgársági törvény Potápi Árpád által kezdeményezett módosítása nem veszélyeztette volna a választások tisztaságát, de nem tudta volna betölteni a célját.

Budapest, 2013. március 25., hétfő (MTI) - A Fidesz frakcióvezetője szerint az állampolgársági törvény Potápi Árpád által kezdeményezett módosítása nem veszélyeztette volna a választások tisztaságát, de nem tudta volna betölteni a célját.

Rogán Antal ezt azután mondta hétfői sajtótájékoztatóján, hogy frakciótársa, Potápi Árpád visszavonta indítványát, amely alapján - nemzetbiztonsági érdekből vagy a külügyi kapcsolatok védelme érdekében - az állampolgársági kérelmet beadók állampolgárság szerinti megoszlására és a benyújtás földrajzi helyére vonatkozó adat megismerése iránti igény teljesítése megtagadható lett volna.

A frakcióvezető közölte, mindent megtesznek azért - a nemzetközi példákat is áttekintik -, hogy a határon túli magyar állampolgárok megfelelő védelmet kapjanak más hatósági eljárásokkal szemben.

A Fidesz véleménye szerint mindenképpen nyilvános adatnak kell lennie, hogy hányan kapnak magyar állampolgárságot, és ezáltal hányan szavazhatnak. Az a kérdés, hogyan lehet megvédeni azokat a határon túli magyar állampolgárokat, akik olyan országban élnek, ahol tiltják a kettős állampolgárságot - magyarázta Rogán Antal, megismételve, hogy az állampolgársági törvény most visszavont módosítási javaslata erre nem lett volna elégséges.

A nemzeti összetartozás bizottságát vezető Potápi Árpád indítványát a múlt héten kezdte tárgyalni az Országgyűlés, a részletes vita a napirendi javaslat szerint most hétfőn folyt volna róla.

A kormánypárti előterjesztő a parlamenti vitában azt mondta, célja a magyar állampolgárok biztonságának megóvása. Az ellenzék támadta a javaslatot, bírálva a "titkolózást", és felvetve a választás manipulálásának lehetőségét.

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!