Magyarország

2013.04.19. 13:41

PM: aggályos, hogy a titkosszolgálatok megfigyelhetik a hallgatókat

Budapest, 2013. április 19., péntek (MTI) – Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség a felsőoktatási törvény tervezett módosítása alapján úgy látja, hogy a Fidesz „rögeszmésen ragaszkodik” a hallgatók „röghöz kötéshez”. A szervezet a javaslat egyik legaggályosabb pontjának azt tartja, hogy a hallgatók adatait át lehet adni a titkosszolgálatoknak.

Erről Karácsony Gergely, a PM elnökségi tagja és Erőss Gábor a PM társadalompolitikai kabinetjének vezetője beszélt pénteki, budapesti sajtótájékoztatójukon.

Utóbbi azt mondta, hogy a „röghöz kötés” megmarad, csak a neve változik át hallgatói szerződésről „feltételteljesítésre”. A kormány eközben megpróbálja elterelni a figyelmet „a példátlan rombolásról”, amit az egyetemre felvételezők számának drasztikus zuhanása is jelez – tette hozzá.

A „fenyegetés megmarad”, mert a diákokat listázni fogják, a rendőrség és a titkosszolgálatok is megkapják az adataikat, pedig a hallgatókat nem kényszerrel kellene itthon tartani – jelentette ki.

Karácsony Gergely is hangsúlyozta: a módosító javaslat egyik legaggályosabb pontjának azt tartják, hogy a feltételek teljesítésének ürügye alatt a kormány „titkosszolgálati kérdést csinál a felsőoktatási kérdésből”. Véleménye szerint ez a fajta megfélemlítés és a felsőoktatásban tapasztalható káosz is oka lehet annak, hogy 17 éve nem volt ilyen alacsony a felvételizők száma.

Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség kormányra kerülése esetén meg fogja szüntetni a hallgatók „röghöz kötését" és nemzetbiztonsági megfigyelését is – mondta végül.

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!