Magyarország

2013.05.16. 09:41

Eurovíziós Dalfesztivál - A zsűrik előtt játszott ByeAlex

Malmö, 2013. május 15., szerda (MTI) - Húsz ország zsűrije előtt mutatta be produkcióját szerdán este Malmőben az Eurovíziós Dalfesztivál 17 előadója, köztük a magyar ByeAlex, aki magyar nyelven énekelte el Kedvesem című dalát. A produkció jól sikerült.

Malmö, 2013. május 15., szerda (MTI) - Húsz ország zsűrije előtt mutatta be produkcióját szerdán este Malmőben az Eurovíziós Dalfesztivál 17 előadója, köztük a magyar ByeAlex, aki magyar nyelven énekelte el Kedvesem című dalát. A produkció jól sikerült.

A második elődöntőt ugyan csak csütörtökön este tartják a svéd városban a Malmö Arenában, ám a részt vevő országok (plusz a kiemelt országok közül Franciaország, Németország és Spanyolország) öt-öttagú szakmai zsűrije szerdán tekintette meg a produkciókat. A főpróba már fizető nézők előtt zajlott.

A zsűrik - teljes titoktartás mellett - pontoztak is, ez adja a versenyzők értékelésének egyik felét, a másikat a tévénézők szavazatai: a csütörtöki második elődöntőben (ahogy az a keddi első etap során is volt) az utolsó dal elhangzását követő 15 percben lehet majd sms-ben voksolni, de az egyes országok szavazói saját fellépőiket nem értékelhetik. A kétféle pontszám kombinációja alapján fog eldőlni, hogy a csütörtöki elődöntő 17 előadójából melyik tíz kerül a május 18-i fináléba. A 26-os döntőben az első elődöntőből a tíz továbbjutó és a hat kiemelt ország előadója már ott van.

A Magyarországot képviselő Kedvesem című dal (akárcsak majd a csütörtöki élő tévéadásban) 12-ikként hangzott el. ByeAlex hiba nélkül énekelt, előadását az előadó testvére, Márta Amarilla által készített háttérgrafikák kísérték, időnként a szöveg angol fordítása is megjelent. ByeAlex szürke sapkában, sötét bőrfelsőben volt, és hiba nélkül énekelt. A produkcióhoz sokat hozzáadott Wéber Helga vokálja: ő a tavalyi bakui versenyen a Compact Discóval már szerepelt. A csapat tagja Kővágó Dániel gitáros is.

"Nagyon igyekeztem, és hallom, hogy kívülről sokan jónak látták, szerintem viszont még mindig lehet jobb. Láttam, hogy a színpad előtt sokan álltak, akik ismerték a dalt, énekelték, és a szájmozgásukból azt vettem le, nem magyarok voltak" - fogalmazott ByeAlex az öltözőbe menet az MTI-nek.

Hozzátette: bár a határon túli magyarok szavazatait a második elődöntőben csak Romániából várhatjuk, reméli, azok a tévénézők is voksolni fognak rá, akiknek itteni versenyzői szintén anyanyelven énekelnek.

A produkciók közül a norvég színekben induló Margaret Berger rockos száma, a cigányzene királynőjének tartott Esma és Lozano közös dala, valamint a dobra épülő bolgár kettős, Elica Todorova és Sztojan Jankulov száma aratott komoly sikert a helyi közönség körében, de sokan tapsoltak a dalfesztivál történetének korrekorderét, a 95 éves nagybőgős Emil Ramsauert felvonultató svájci Takasának, és a Marry Me (Végy feleségül) című száma végén színpadi partnernőt szájon csókoló finn énekesnőnek, Krista Siegfridsnek is.

Az Eurovíziós Dalfesztivált idén 58-ik alkalommal rendezik meg. A házigazda azért Malmö, mert tavaly a bakui versenyen egy svéd énekesnő, Loreen győzött Euphoria című dalával. A csütörtöki malmői elődöntőt és a szombati döntőt az M1 élőben közvetíti a helyszínről.

Az első Eurovíziós Dalfesztivált 1956-ban Luganóban a svájci Lys Assia nyerte Refrain című dalával. A legtöbb győzelem az íreké (hét, ebből három - 1992-1994 - zsinórban), ötször nyertek a franciák, a luxemburgiak, a britek és a svédek. Eddig 26 ország győzött Eurovíziós Dalfesztiválon.

Az eddigi nyertesek között számos akkori vagy későbbi világsztár volt, köztük az olasz Gigliola Cinquetta (1964), a luxemburgi France Gall (1965), az osztrák Udo Jürgens (1966), a brit Lulu (1969), a svéd ABBA (1974), az ír Johnny Logan (1980, 1987), svájci színekben a kanadai Céline Dion (1988), az olasz Toto Cutugno (1990) vagy a brit Katrina and the Waves (1997).

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!