Magyarország

2013.05.21. 10:53

Szabó Marcel: lehetséges jó kompromisszum a Római-parti gát ügyében

Budapest, 2013. május 21., kedd (MTI) - Lehetséges jó kompromisszum a Római-partra tervezett gát ügyében, a természetvédelmi és az árvízvédelmi szempontok sikeres egyeztetéséhez azonban az alkotmányos értékek tiszteletére, és egymás értékei iránt nyitott párbeszédre lenne szükség - mondta Szabó Marcel ombudsmanhelyettes az MTI-nek.

Budapest, 2013. május 21., kedd (MTI) - Lehetséges jó kompromisszum a Római-partra tervezett gát ügyében, a természetvédelmi és az árvízvédelmi szempontok sikeres egyeztetéséhez azonban az alkotmányos értékek tiszteletére, és egymás értékei iránt nyitott párbeszédre lenne szükség - mondta Szabó Marcel ombudsmanhelyettes az MTI-nek.

Még nem született végleges döntés, még többféle terv között lehet választani - jelentette ki Szabó Marcel.

Szerinte a minél nagyobb támogatást élvező megoldáshoz - széles társadalmi részvételen alapuló érdekegyeztetés keretében - a tágabb közösség érdekeit is mérlegre kell tenni, beleértve gyermekeink, unokáink, a következő generációk szempontjait is.

A "Római-part - ameddig tart" címmel az ombudsmani hivatalban megrendezett kiállítás megnyitása kapcsán a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes az árvízvédelmi munkálatokkal érintett terület védendő értékeiről szólva arra hívta fel a figyelmet: felső szakaszán a Duna szinte mindvégig mesterséges partvonalak között folyik, míg a magyarországi szakasz nagy részén a folyópart természetes, az emelkedő, apadó, hullámzó víz kaviccsal teríti az erdő szegélyezte partokat. Aki látta Bécsben a betonteknőbe zárt folyót, az tudja, micsoda érték, hogy Budapesten még él a Duna - mondta.

"Vigyázzunk arra, ami még megmaradt" - hangsúlyozta a biztoshelyettes. A Római-parti Duna-szakaszt ma is a természet építi, élteti, ami egy milliós metropolisban megbecsülendő, védendő értéknek számít. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának szakemberei szerint is helyi védelem illeti a ligeterdő természeti és tájképi értékeit és a selymes durbincs nevű őshonos hal élőhelyét. A területen emellett a fővárosban már ritkaságszámba menő madarak is menedéket találnak - tette hozzá.

A Római-parton több mint kétezer fa, főleg fehér fűz és fekete nyár él, ezeknek fele a mobilgát építésével szinte bizonyosan elpusztulna. A hivatalos tervek 430 fa kivágásával számolnak, de a szakmai tapasztalat szerint lassú pusztulás vár arra a 660-ra is, amelynek a törzsét a tervezett feltöltés után több méter magas kavicsos föld borítaná. Néhány éve Pünkösdfürdőnél egy jachtkikötő létesítése kapcsán egy sávban már feltöltötték a galériaerdőt, és a fák fele mára elpusztult - mondta Szabó Marcel.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Római-partot érintő fővédvonal a Nánási út-Királyok útja vonalában húzódik, és az ettől keletre lévő terület a nagyvízi meder részének minősül. Ez a vonatkozó kormányrendelet szerint természeti területként kezelendő, rendeltetése a mederből kilépő árvizek és a jég levezetése, értelemszerűen a lehető leggyorsabban, tehát akadálymentesen. Az állam árvízvédelmi kötelezettsége a nagyvízi medren kívüli, mentett oldali területeken áll fenn.

Aki a hullámtérben építkezett, annak magának kell gondoskodnia ingatlanának megóvásáról. A nagyvízi mederben fekvő ingatlanok tulajdonosai bármely tevékenységet kizárólag saját kockázatukra, a környezetvédelmi, természetvédelmi és a kulturális örökségvédelmi előírások betartásával és az árvizek levezetésének akadályozása nélkül folytathatnak - mondta.

Ingatlanának védelmét néhány római-parti tulajdonos meg is oldotta, saját költségén építve az ár ellen védő kerítéseket. Nem az ombudsman feladata, hogy azon töprengjen, mi oka lehet annak, hogy egyes ingatlantulajdonosok kockázatát a közösség vállalja át, és több milliárd forintnyi közpénzből épülő beruházással növeli a magáningatlanok értékét - jegyezte meg Szabó Marcel.

Kifejtette azt is: mobilgát egy ilyen nagy folyón, mint a Duna, nemzetközi viszonylatban szokatlan, létesítése előtt érdemes lenne megvizsgálni a Szentendre belvárosában alkalmazott hasonló megoldás tapasztalatait.

Figyelembe kell venni azt is, hogy - miután a mobilgát az eddigi töltéshez képest a vízparthoz jóval közelebb lenne - áradások idején a folyó vizét szűkebb keretek közé szorítaná, vagyis valamivel nagyobb vízmagasság és víznyomás várható.

Noha természetvédelmi - és az idézett jogszabály értelmében árvízvédelmi - szempontból is az eddig és ezután is fővédvonalnak minősülő külső gát megerősítése volna ideális, létezik kompromisszumos megoldás, amely elviselhető természeti áldozattal növeli a közvetlen vízparti ingatlanok árvízi biztonságát is. Ehhez a folyóparti sétány mentén húzódó kerítések vonalában kellene kialakítani az új árvízvédelmi létesítményeket - mondta Szabó Marcel.

A környezet-, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség, valamint a kerületi önkormányzat még vizsgálja a terveket, és az Akadémián is készül egy - minden bizonnyal kiegyensúlyozott - szakvélemény. Biztató és örömteli, hogy a Főpolgármesteri Hivatal is kész figyelembe venni az általa kért MTA-állásfoglalást. Mindamellett a Duna a helyi lakosság és a szűk értelemben vett szakma mellett az egész közösség ügye is. Nyilván nincs és nem is lehet teljes egység a létesítmények fogadtatását illetően, különféle érthető, megfontolandó és legitim érdekek léteznek, éppen ezért lenne kívánatos a legnagyobb társadalmi elfogadottságot élvező megoldást megtalálni - mondta Szabó Marcel.

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!