Tanulmány: fontos eredmény a nemzeti katonai stratégia

Budapest, 2013. május 14., kedd (MTI) - A Stratégiai Védelmi Kutatóközpont (SVKK) tanulmánya szerint a 2012 decemberében elfogadott nemzeti katonai stratégia a magyar stratégiai kultúra kialakulásának egyik fontos eredménye, illetve állomása, ugyanakkor a konkrétumok mellett több bizonytalan megfogalmazást is tartalmaz, egyes terveinek megvalósulása a politikai és a gazdasági helyzet függvényében kétséges lehet.

Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez tartozó kutatóközpont igazgatója írásában emlékeztet arra, hogy az első nemzeti katonai stratégiát csak 2009-ben - a rendszerváltozás után húsz, a NATO-csatlakozás után tíz évvel - fogadták el Magyarországon, és hogy már 2012-ben újra kellett gondolni.

A biztonságpolitikai szakértő szerint "a honvédelmi tárcának nemigen van szégyellnivalója", ugyanis, mint kifejtette: nehéz körülmények között, és bár nem hiányosságok nélkül, de a nagy elosztórendszerek közül az elsők között sikerült strukturálisan átalakítani a Magyar Honvédséget.

A tanulmány szerint a 2012-es, 91 pontból álló magyar katonai stratégia formailag és tartalmilag is teljesíti a stratégiákhoz fűződő alapvető műfaji elvárásokat. Tartalmazza többek között a katonapolitikai helyzet értékelését, a katonai jellegű válságok elemzését, az államon belüli feszültségek és válságok kialakulásának valószínűségét, konkretizálja a fegyveres szervezetekre háruló egyes feladatokat, alkalmazásuk körülményeit, a hadviselési módokat és a szükséges eszközöket. A katonai stratégia felméri a fegyveres erők rövid és hosszú távú fejlesztéséhez, a katonai feladatok ellátásához szükséges erőforrásokat, és javaslatot tesz a felhasználásukra.

A kutatás szerint a nemzeti katonai stratégia legnagyobb pozitívuma, hogy a gazdasági válság közepette is néhány konkrétummal támasztja alá az ország nemzetközi "ambíciószintjét", a Magyar Honvédség feladatait. Példaként említik, hogy a dokumentum nevesíti ezer magyar katona nemzetközi műveletekben történő egyidejű állomásoztatását, továbbá, hogy a tervezett stratégiai időtávra, azaz 2022-ig tervezhető prognózist nyújt a védelmi költségvetés GDP-arányos mutatóját illetően, továbbá konkretizálja a védelmi költségvetés belső arányainak javítását: a személyi, működési és fejlesztési kiadások 40-30-30 százalékos arányának elérését. A tanulmány negatívumként jegyzi meg, hogy a dokumentum arra már nem tér ki, hogy ezen belső költségvetésarányt miként lehet megvalósítani.

Emellett kritikaként fogalmazták meg azt is, hogy a 2016-ig szóló védelmi költségvetés-prognózis nominálértéke az infláció függvényében valójában reálértéken csökkenést jelent, amit az úgynevezett védelmi infláció - a védelmi kiadások egyes tételei, különösen a haditechnikai eszközök beszerzése tekintetében érvényesülő értékcsökkenés - tovább súlyosbít. A 2016-2022 közötti forrásbővülés pedig "politikai szándéknyilatkozaton alapul", így egyrészt nem tudja megoldani a jelenlegi égető - forrásigényes - problémákat (így például a helikopter-beszerzést), másrészt további egy-három kormányzati ciklusra vonatkozik, így megvalósulása a gazdasági helyzet függvényében - a politikai szándéktól függetlenül is - kétséges lehet.

Mindezek mellett Tálas Péter úgy véli, amíg "a gazdasági szükségszerűségek közepette a magyar kormányok felülírják a haderőtervezéshez szükséges finanszírozási ígérvényeket, s amíg a Honvédelmi Minisztériumnak megadott hosszú távú forrásadatok rövid idő alatt bizonytalanná válhatnak vagy megváltozhatnak, hitelesen aligha lehet konkrétabb stratégiát alkotni". Az is igaz, viszont, hogy e problémákkal, úgy mint a forráscsökkenés, s az ebből fakadó jövőbeni bizonytalanságok, "nem vagyunk egyedül Európában" - írta az igazgató a kutatóközpont Nézőpontok című sorozatának legújabb számában.

- MTI -